Ezt egyébként a YouGov brit közvélemény-kutató cég 2020 júniusában közölt adatai - és a British Election Study (BES) - is alátámasztják:
míg a 26 éves korosztály 27%-a támogatja a jobboldali politikát, a 18 évesek körében ez az arány már 39%.
Tekintettel arra, hogy hasonló mutatót a 40 évesek körében mértek (40%), legalábbis arra lehet következtetni, hogy a Z-generáció tagjai a fiatal korcsoporton belül egy, a róluk a közfelfogásban élőtől teljesen eltérő nézőpontot képviselnek. Ennek kapcsán Kaufmann azt sem zárja ki, hogy a jobboldali eszme „előretörése” a liberalizmus nyugati felsőbbrendűségét hirdető baloldali erők visszaszorulását eredményezheti.
A Z-generáció közvetítésével ugyanis a brit fiatalok visszataláltak a konzervativizmushoz, ami azt jelentheti, hogy
a liberalizmus közel sem játszik olyan meghatározó szerepet a nyugati társadalmakban, mint azt a baloldali erők hirdetik