Belgrádban több százan próbáltak meg behatolni a parlament épületébe

2020. július 11. 06:50

A tüntetők, akik már negyedik napja tiltakoznak, üvegpalackokkal és kövekkel dobálták meg a törvényhozás épületét védelmező rendőröket.

2020. július 11. 06:50
null

Több százan próbáltak meg behatolni péntek este a szerb parlament épületébe Belgrádban, tiltakozásul az ellen, hogy szerintük az államfő önkényes intézkedéseket tesz. A tüntetők, akik már negyedik napja tiltakoznak, dacolva a koronavírus miatt elrendelt csoportosulást tiltó szabályokkal, üvegpalackokkal, kövekkel dobálták meg a törvényhozás épületét védelmező rendőröket. A biztonsági erők tagjai pajzsaikkal igyekeztek visszaszorítani az embereket, megakadályozva őket abban, hogy behatoljanak a parlamentbe. Mintegy hetven embert őrizetbe vettek, többen megsérültek.

Jelentések szerint a parlement épületénél emelt kordonnál egy embert lábon szúrtak. A tömegben elvegyült civilruhás rendőrök a sérültet biztonságos helyre vitték, ahol sebesülését ellátták. A szurkálót más rendőrök őrizetbe vették. A pénteki zavargást megelőzően csütörtökön ugyan békés megmozdulás volt Belgrádban, de a hét többi napján vehemens megmozdulások voltak.      Egyes ellenzéki vezetők azt állítják, az erőszakot a kormány befolyása alatt álló tüntetők szították azzal a céllal, hogy rossz hírbe hozzák azokat, akik kezdetben felléptek Aleksandar Vucic szerb elnöknek a koronavírussal összefüggésben tervezett kijárási tilalma ellen.

A megmozdulások azonban a rendszer elleni szélesebb körű tiltakozásba csaptak át. Vucic cáfolta, hogy befolyása lenne azokra a „huligánokra”, akik a békés tüntetőkre támadtak a héten. Szerinte ezeket az embereket az ellenzékiek hozták magukkal.         Pénteken a szerb kormányfő, Ana Brnabic arról számolt be, hogy egy nap alatt 18 haltak meg a koronavírusban, ez a legmagasabb halálozási adat a járvány megjelenésének kezdete óta. Háromszáznyolcvanhat embernél mutatták ki egyébként a fertőzést az elmúlt 24 órában. Március óta 17 300-an betegedtek meg a kórban, 352-en meghaltak a balkáni országban.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA/Andrej Cukic

Összesen 99 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Newman
2020. július 12. 00:28
A jól ismert formula, ott is!!!:) Ne hagyják elterjedni!
koronaszepe
2020. július 11. 19:22
Tisztára 2006 Budapest...
LAW AND ORDER
2020. július 11. 19:06
Soros-puccskísérlet.
makapaka2
2020. július 11. 17:43
Az anarchiát keltő csőcseléket mindenhol akcióba léptetik, ahol az emberek többsége jobboldali kormányt választott.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!