Az Európa Tanács sajnálatosnak nevezte, hogy Varsó felmondaná az Isztambuli Egyezményt

2020. július 26. 16:30

Lengyelország az előző kormány idején, 2012-ben írta alá, majd 2015-ben ratifikálta az egyezményt.

2020. július 26. 16:30

Az Európa Tanács (ET) vasárnap sajnálatosnak nevezte, hogy a lengyel kormány az isztambuli egyezmény felmondását tervezi. Az ET szerint a döntés jelentős visszalépés lenne a nők védelme terén Európában. Marija Pejcinovic Buric, a strasbourgi székhelyű intézmény főtitkára nyilatkozatában riasztónak nevezte a varsói kabinet tagjainak napokban tett kijelentéseit. A főtitkár leszögezte: kész „konstruktív párbeszéd keretében tisztázni a konvencióval kapcsolatban esetleg felmerülő hibás vagy helytelenül értelmezett gondolatokat”.

Zbigniew Ziobro lengyel igazságügyi miniszter szombaton szorgalmazta, hogy Lengyelország mondja fel az Európa Tanács isztambuli egyezményét, mert álláspontja szerint a nők elleni erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló megállapodás a nők védelmének ürügyén gender-ideológiát támogat. Ziobro bejelentette: az általa irányított minisztérium hétfőn kezdeményezni fogja a családügyi tárcánál, hogy kezdje el az egyezmény felmondását célzó „hivatalos munkálatokat”.

Még az előző kormány ratifikálta

Lengyelország az előző kormány idején, 2012-ben írta alá, majd 2015-ben ratifikálta az egyezményt. A dokumentum elfogadását megelőző heves társadalmi és politikai vitában az egyezmény ellen lépett fel a jelenleg kormányzó Jog és Igazságosság (PiS), valamint a párt akkori elnökjelöltje, a nemrég újraválasztott államfő, Andrzej Duda.

Ziobro azzal érvelt, hogy a lengyel jog tartalmazza az összes, az isztambuli egyezményben előirányzott megoldást, egyes területeken pedig a lengyel szabályozások magasabb szintű védelmet biztosítanak a nőknek. A Szolidáris Lengyelország nevű párt tárcavezetője aláhúzta: az isztambuli egyezmény olyan ideológiai jellegű előírásokat is tartalmaz, amelyek Varsó szempontjából elfogadhatatlanok, és ellentétesek a lengyel alkotmánnyal. Kifogásolta, hogy az egyezmény az erőszakot a gender-elmélet bevonásával közelíti meg, míg a lengyel alkotmány a család hagyományos, nő és férfi kapcsolatán alapuló modelljéről szól.

Az isztambuli egyezmény az első államok feletti eszköz, amelynek célja jogilag kötelező érvényű normák rögzítése a nemi indíttatású erőszakcselekmények megfékezése céljából. Pénteken mintegy kétezren tüntettek Varsóban a lengyel kormány terve ellen.

(MTI)

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szerintem
2020. július 27. 07:50
Az Isztambuli Egyezmény valódi célja a libsi ideológia törvényekbe betonozása. A nők védelmére hivatkoznak, de csak hogy nőellenességgel vádolhassák azt, aki nem kívánja törvényekbe foglalni és így kötelezően egyeduralkodóvá tenni a libsi ideológiát.
néhai Ch.Pilot
2020. július 26. 23:54
Na! Szóval már csak sajnálatosnak nevezik, nem fenyegetőznek 7-es cikkellyel, vagy kötelezettségszegési eljárással, pénzmegvonásokkal, stb. Adják majd még ennél is alább! :-D Retard Europe
tothpal
2020. július 26. 23:27
Ha valaki ezt végig gondolja, az Istalbuli Egyezmény nem más, a genderelmelet menten, mint Pedofil contract...
zakar zoltán béla
2020. július 26. 22:11
Mi közük hozzá! Térdepeljenek Sztalin rabló szobra előtt a grúz telihold estéjén, s estélyén gender bugyi-gatyában...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!