A kezdeményezők szerint ez rendkívül tág időkeret
A kezdeményezők szerint ez rendkívül tág időkeret, és a választások időpontjának kiemelt fontossága is arra készteti a parlamentet, hogy ne ruházza át ennek eldöntését a kormányra, ahogyan egyébként a választási törvényben szerepel. A hétfőn elfogadott jogszabály szerint a választások időpontjáról a parlamentnek kell sarkalatos törvényt hoznia – az eddigi 75 helyett – legalább 60 nappal a kijelölt dátum előtt.
A baloldali parlamenti többség korábban hasonló módon elvette a kormánytól a járvány miatt júniusról elhalasztott önkormányzati választások kiírásának jogát is, amelyet aztán szeptember 27-re tűzött ki. A választások időpontjának taktikai jelentőséget tulajdonítanak a román pártok. A tavaly óta ellenzékben lévő, de a jelenlegi parlamentben erőfölénnyel rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) minél későbbi, a népszerűtlen kormányzati intézkedések miatt leszálló ágba került Nemzeti Liberális Párt (PNL) pedig minél korábbi időpontban érdekelt.