Túl rasszista az Elfújta a szél, az HBO levette kínálatából

2020. június 10. 10:27

Megszűnik az 1989 óta futó Zsaruk is, ami arról szólt a rendőrök hogyan tartóztatnak le gyanúsítottakat – írta meg a Magyar Narancs.

2020. június 10. 10:27

A lap megírta, hogy az HBO Max amerikai streamingszolgáltató ideiglenesen levette kínálatából az Elfújta a szél című polgárháborús klasszikust, mert előítéletesen mutatja be a feketéket, és pozitív színben tünteti fel a rabszolgaságot az 1939-es klasszikus, írja a Hollywood Reporter. A médiacégek elkezdték felülvizsgálni régebbi tartalmaikat, miután az afroamerikai George Floydot egy intézkedés során megölték a rendőrök. Floyd halála után az Egyesült Államokban országszerte tüntetések kezdődtek a rendőri erőszak és a rendszerszintű rasszizmus ellen.

Kedden a Paramount is elkaszálta az 1989 óta nagy sikerrel futó Zsaruk (Cops) című reality sorozatát. Ebben a sorozatban kamerákkal kísértek rendőröket valódi bevetésekre, és azt mutatták be, hogy an kapják el, teperik le és tartóztatják le a gyanúsítottakat. Az Elfújta szélt már régóta kritizálták azért, mert lekezelően mutatja be a feketéket, és pozitív színben tünteti fel a rabszolgaságot. Most ismét szóba került az 1939-es klasszikus, mert a hét elején jelent meg John Ridley, a 12 év rabszolgaság forgatókönyvírójának publicisztikája.

Azon dolgoznak, hogy miként lehetne felelőséggel bemutatni a filmet

Ridley ebben felszólította az HBO Maxot, hogy fontolják meg az Elfújta a szél levételét, mert a film problémás. A forgatókönyvíró szerint a filmmel nem csak az a baj, ahogy az előítéleteket megerősítve feketéket bemutatja, hanem az is hogy dicsőíti a háború előtti, rabszolgatartó Delet, és hamisan romantikus színben tünteti fel a Konföderációt.

A HBO Max átmenetileg levette kínálatából a filmet, míg megvitatják annak történelmi kontextusát, és hogy valóban elítélendő módon mutatja-e be a rabszolgaságot és a feketéket. A HBO szóvivője azt is elmondta, hogy az „Elfújta a szél egy másik korban készült és olyan etnikai és faji előítéleteket mutat be, amik akkoriban sajnos általánosan elfogadottak voltak az amerikai társadalomban. De ez a rasszizmus akkor is elfogadhatatlan volt, és ma is az. Úgy éreztük, hogy a film kínálatban tartása felelőtlen lenne a kellő magyarázat, és az ábrázolásmódok elítélése nélkül.“ A HBO-t birtokló Warner Mediánál most azon dolgoznak, miként lehetne felelőséggel bemutatni a filmet – írta a Magyar Narancs.

 

Összesen 110 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2020. augusztus 06. 21:15
(Szinte) Az összes jelenlegi film pedig dicsőíti a háború utáni négereket, buzeránsokat és hamisan romantikus színben tünteti fel őket. Undorító, hogy már a történelmi filmekbe is buzeránsokat és négereket csempésznek szándékosan meghamisítva a történelmet. Azt mondjuk nem érik meg ezek a szakadt hobósok, hogy én fizessek nekik a bugyuta agymosó csatornáikért. Kellene valami olyan videótárat létrehozni, ahol azok a filmek szerepelnek, amelyek zavarják a liberálisokat. Csak ez már félig garancia arra, hogy azok jó filmek, amelyeket érdemesebb megnézni, mint például a hobó és a többi hasonló politikát erőltető tévé kínálatát.
bagira
2020. június 11. 08:45
Efújta a szél amerikai film rendezője George Cukor magyar. Büszkék lehetünk rá nagyszerű filmet rendezett . Filmet könyvet lemezt megakarják semmisíteni a balliberális kommunisták , megindult a felvásárlása több millióan vásárolják .
tevevanegypupu
2020. június 10. 21:13
És ajánlanám a liberálisoknak, hogy mostantól senki nem merészeljen viselni egyetlen négerbarna színű cuccot, ne süssön négerkockát.. ne egyenek csokoládét, ne igyanak feketét..viszont szarjanak ezentúl zöld színűt. Ugye az mégiscsak..ebben a szomorú világban jobb szín.. Körülbelül ez következikmajd, ha így folytatják.
Newman
2020. június 10. 19:54
Majd az HBO lesz kivéve az enyémből!! Egy multi vagy politizál, vagy szolgáltat, el lehet dönteni B+ !!! Előbbieket nem használom!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!