Melvin Theuma – aki már korábban beismerő vallomást tett arról, hogy közvetítőként tevékenykedett – már eddig is lényeges információkkal látta el a nyomozókat kegyelemért cserében. Kijelentette, hogy a bérgyilkos fizetségét egy férfitól kapta, aki a januárig gazdasági tárcavezetőként szolgáló Chris Cardona nevében járt el. Theuma azt állította, hogy a fizetséget azon felül kapta, amit az ügy másik gyanúsítottjától, Yorgen Fenech üzletembertől kapott.
A The Times of Malta című lap szerint a volt miniszter hazugságon alapuló sületlenségként utasította vissza Theuma tanúvallomását. Cardona a botrány nyomán lemondott parlamenti mandátumáról, de továbbra is megtarthatta a kormányzó máltai Munkáspárt alelnöki tisztségét.