Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, mára teljesen ésszerűtlenné, érvénytelenné, sőt elutasítandóvá vált minden olyan korábbi nyugat-európai érvelés, amely az illegális migráció legalizálására vonatkozott.
Mindannyiunk érdeke, hogy az Európai Unió területére irányuló migrációt a lehető legteljesebb mértékben visszaszorítsuk – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek nyilatkozva hétfőn Rómából, ahol olasz hivatali partnerével, Luigi Di Maióval tárgyal.
A miniszter utalt arra, hogy a koronavírus-járvány újabb tényező, amely migrációs hullámokat válthat ki. Úgy fogalmazott, hogy Európa számára ebből a szempontból Líbia a legveszélyesebb szereplő, mivel onnan gyakorlatilag szabadon jöhetnek át a kontinensre az illegális bevándorlók. Hozzátette: egyetértenek Olaszországgal abban, hogy a Líbia stabilitása európai érdek, mert akkor féken lehet tartani az Európába irányuló migrációt.

Ésszerűtlenek, érvénytelenek, sőt elutasítandóak az illegális migráció legalizálására vonatkozó érvek
A miniszter kiemelte, hogy közös érdek ezért az illegális migránsokat feltartóztató líbiai parti őrség megerősítése is. Ha ez nem sikerül, akkor újabb tíz-, illetve százezrek indulhatnak meg Európába, és ez jelen helyzetben nemcsak kulturális és biztonsági, hanem komoly egészségügyi és gazdasági kockázatot jelent Európának, mivel a koronavírus-járvány miatt munkahelyek vesztek el, ami Olaszországban hatványozottan igaz – mondta.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: ezért
és amely munkavégzési szempontból akart bevándorlókat Európába hozni. Kijelentette: az európai kormányok és politikusok feladata, hogy elsősorban az európai embereknek segítsenek, ezért most minden munkavállalási célú migrációs hullámot a lehető legerőteljesebben vissza kell szorítani. Emlékeztetett, hogy Olaszország az Európába irányuló migráció legveszélyeztetettebb cél-, illetve frontországa. Az idén háromszor annyi illegális bevándorló érkezett Olaszországban, mint tavaly – tette hozzá Szijjártó Péter.
A magyar vállalatok számára az olasz piac nagyon fontos
A miniszter beszélt arról is, hogy Olaszország több szempontból is kiemelt jelentőséggel bír Magyarország számára, ötödik legfontosabb kereskedelmi partnere és harmadik legfontosabb exportpiaca. A kereskedelmi forgalom tavaly meghaladta a tízmilliárd eurót, emellett az ötödik legjelentősebb beruházói közösséggel az olaszok rendelkeznek Magyarországon. Olaszországnak a válságból történő gyors gazdasági felépülése Magyarország számára is alapvető érdek mind gazdasági, mind biztonsági szempontból – mondta.
A magyar vállalatok számára az olasz piac nagyon fontos. Ezért – annak érdekében, hogy az olasz gazdaság visszaesése a magyar vállalatok számára ne jelentsen nehézséget a magyar vállalatok számára az exportot illetően – az Eximbanknál 450 millió eurós hitelkeretet nyitottak, amely az Olaszországba exportáló magyar vállalatokat fogja segíteni – hangsúlyozta a miniszter.
Szijjártó Péter szólt az olasz-magyar biztonsági együttműködésről a Nyugat-Balkán stabilitására érdekében. Felidézte, hogy Magyarország 400 katonával van jelen Koszovóban olasz parancsnokság alatt. Hangsúlyozta, hogy idővel szeretnék átvenni a parancsnokságot az olaszoktól. Elmondta azt is, hogy folyamatos az egyeztetés a turisztika területén is, hiszen tavaly több mint 550 ezer magyar turista üdült Olaszországban. Hozzátette: a Wizz Air légitársaság júliustól hét olasz városban üzemeltet járatokat. Ugyanakkor a koronavírus-járványa miatt mindenkit óvatosságra és elővigyázatosságra intett.
(MTI)