Szélsőbalos demokraták újabb kirohanása Izrael ellen

2020. június 30. 12:17

Képviselők próbálnak nyomást gyakorolni a külügyminiszterre – közölte a Neokohn.

2020. június 30. 12:17

Alexandria Ocasio-Cortez New York-i, Pramila Jayapal washingtoni, Rashida Tlaib michigani és  Betty McCollum minnesotai demokrata párti képviselők arra szólították fel Mike Pompeo külügyminisztert, hogy állítsa le az Izraelnek folyósított amerikai támogatást, amennyiben a zsidó állam júdeai és szamáriai területeket csatol országához – számol be az Arutz7 izraeli hírportál. A képviselők igyekeznek más demokrata képviselőket is a petíció aláírására bírni.

Amennyiben az izraeli kormány a jelenlegi amerikai vezetés biztatására meglépi a tervezett annektálást, úgy azt nem ismerjük el, és mindent megteszünk a 3,8 milliárd dolláros katonai támogatás megállítására” – áll a nyilatkozatban. A petíció nyilvánosságra kerülése után az AIPAC befolyásos Izrael-párti lobbiszervezet Twitter üzenetben hangsúlyozta, hogy a demokrata képviselők tervezett lépése „olyan módon sérti az amerikai-izraeli kapcsolatokat, amelynek az Egyesült Államokra nézve is veszélyes következményei lehetnek, veszélyeztetik Izrael biztonságát és a kétállami megoldást is ellehetetlenítik.” Az AIPAC arra is felhívja támogatói figyelmét, hogy minden lehetséges módon ellenezzék a négy demokrata képviselő által kezdeményezett javaslatot – írta meg a Neokohn.

(kép forrása: Israel National News)

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Augustus1
2020. július 01. 08:40
És talán reménysugár az, hogy az ún. baloldal a zsidóság ellen támadt. Ez lesz a veszte. Végre.
zakar zoltán béla
2020. június 30. 13:51
3 nazi rúzs grácia
Emmanuel Goldstein
2020. június 30. 13:34
A tervezett izraeli annexiót világszerte bírálják az ENSZ-től az EU-ig, és egy sor izraeli párt és szervezet sem ért vele egyet.
MayorAnna
2020. június 30. 12:46
3,8 milliárd dolláros katonai támogatás... ...évente. Úgy, hogy a támogató bele se szólhat a támogatott dolgaiba. Ügyes!-mondaná a rebáj.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!