Meghamisíthatta koronavírus-adatait Szerbia

2020. június 27. 09:18

A BIRN oknyomozó újságírói szerint háromszorosa az áldozatok száma a bevallottnak.

2020. június 27. 09:18

Egy jelentés szerint súlyos adathamisíthás történhetett Szerbiában – derül ki a Deutsche Welle cikkéből. A BIRN (Balkan Investigative Reporting Network) nevű oknyomozó csoport állami dokumentumokat szivárogtatott ki a médiának, melyből kiderül, hogy a bevallott 244 helyett június elejére már 632 szerbiai halottja volt a vírusnak. A dokumentumokból egyebek mellett az is kiderült, hogy most sem áll túl jól Szerbia a vírus megfékezésében, ugyanis csak az előző héten napi 300 új beteget regisztráltak, azonban csak a harmadát hozták nyilvánosságra. Tovább súlyosbítja a helyzetet a szerbiai operatív törzs epidemiológusának, Branislav Tiodorović-nak az állítása, aki bevallotta, hogy a járványhelyzet alatt egyáltalán nem kapott hivatalos statisztikákat. Kollégája, Darija Kisić ezzel szemben azt állítja nem szabad összekeverni a „koronavírus által megölteket” és a „halottakat, akiknek a vírus jelen volt a szervezetében” .

A kiderült adatok különösen annak tekintetében érdekesek, hogy június 28-án parlamenti választást tartottak Szerbiában, melyen ismét a Vučić elnök vezette Szerb Progresszív Párt nyert. Az elnök pártja még úgy is nagyarányú győzelmet aratott, hogy az ellenzéki pártokat ösztönzendő 5%-ról 3%-ra csökkentette a bejutási küszöböt. A hivatalos belgrádi adatok szerint Szerbiában tehát összesen 13 ezer koronavírusos beteg van regisztrálva, melyből 264 eset végződött halállal, azonban a BIRN szerint ezek az adatok sokkal magasabbak.

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tyutyuma
2020. június 30. 06:41
..mindent meghamisitanak , már réges-régen lekőrözték a Gyurcsány-kategoriát..
neociprióta
2020. június 28. 04:56
a népes számu szerb delegáció a moszkvai disszemlén biztos záloga a totális sikernek......covidu mü ne postoim......DDDDDD
lendvaiildiko
2020. június 27. 19:35
Ha a bundeszmutti és a birn mondja, biztos így van. Sőt! Az egészet nem más működtette, mint Putyin, Erdogan és Orbán! Amúgy pedig ha valóban így lenne, mekkora Szerbia lakossága, illetve mennyivel többen tartózkodnak Szerbiában? Ha az össz covidos fertőzőtt létszámát elosztjuk a Szerbia polgárainak + a mingránsoknak a létszámával, akkor lehet, hogy jobb statisztikája van Szerbiának, mint a bundeszmuttinak.... Amúgy ez a fertőzöttség hol van a holland, belga, francia és olasz esetszámtól???
cutcopy
2020. június 27. 13:13
"nem szabad összekeverni a "koronavírus által megölteket" és a "halottakat, akiknek a vírus jelen volt a szervezetében" Na igen, ebben nem volt egységes megállapodás, mi az utóbbiak szerint írtuk a statisztikát, ezért tűnt soknak a halálos áldozatok száma, de eszerint az első opció miatt a legtöbb ország "csalt"..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!