Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Andrzej Duda lengyel elnök betiltaná az LMBT oktatását és a homoszexualitás reklámozását iskolákban.
Andrzej Duda, Lengyelország elnöke szerint az LMBT nem embercsoportot, hanem egy ideológiát takar, így nem oktatható az iskolában. Az elnök kifejtette, hogy az LMBT-ideológia pont ugyanolyan, mint a kommunizmus vagy a bolsevizmus és még a módszerei is hasonlóak. Duda erről választási kampányának legutóbbi állomásán beszélt – számol be róla a Pesti Srácok. Az elnöke szerint az LMBT erőszakkal próbálja meg ráerőltetni másokra meggyőződését, így semmiben nem különbözik a többi extremista ideológiától. Kifejtette azt is, hogy amellett, hogy semmilyen politikai ideológia nem tanítható az iskolában, a szülők is dönthetnek úgy, hogy bizonyos szexuális témákban, különösen a „liberálisok által súlykoltakban” ne legyen oktatás.
Nem ez az első, az LMBT-t érintő kijelentése a lengyel elnöknek. Korábban már nyilatkozott arról, hogy be kívánja tiltani a homoszexualitás reklámozását az iskolákban. Duda ekkor jelentette ki azt is, hogy a szexuális felvilágosítás nem az iskola, hanem a szülő dolga otthon.

Az elnök emellett bejelentette, hogy ha megválasztják, következő terminusában a házasság intézménye és a család lesz politikai tevékenységének központjában. Andrzej Duda fő kihívója, Rafal Trzasowski ezzel párhuzamosan egy LMBTQ+ egyezményt írt alá nemrég, melyben ígéretet tett, hogy az új tanterv már az LMBT-oktatást is tartalmazni fogja.