Az amerikai társadalmat elnyomottakra és kiváltságosokra felosztó, és ezt a felosztást állandósító bűntudatot hirdető „identitáspolitika” a sikeres nemzetépítés gátja – állapítja meg idén júliusban megjelenő könyvében Mike Gonzalez, az amerikai The Heritage Foundation kutatója. A szerző értékelése szerint „identitáspolitika” a maga szekularizmusával, a társadalom ellenséges osztályokba sorolásával és gyökeres átalakításának, valamint a nemzeti kultúra, életmód lerombolásának igényével voltaképpen marxista felfogás.
A The Heritage Foundation kutatójának, Mike Gonzalez-nek idén nyáron megjelenő, The Plot to Change America: How Identity Politics is Dividing the Land of the Free című könyve tanulságos megvilágításba helyezi a George Floyd tragikus halálát követően Amerika-szerte kirobbant és radikalizálódó mozgalmakat. A szerző könyvében arra világít rá, hogy Amerikában egyre jelentősebb teret nyer egy olyan „identitáspolitika”, amely etnikai hovatartozás, nem, szexuális irányultság és más hasonló identitások mentén osztja fel a társadalmat. Ezek után a feketéket a történelem során sújtó hátrányokat felidézve a „társadalmi mérnökösködés” révén előállított különféle csoportok körében egyfajta áldozati kultúra előtt ágyaz meg. Az „áldozatokat” pedig az amerikai társadalom ellen hangolja. Gonzalez szemléletes példája szerint
az „amerikai álom” jobb boldogulást ígérő hívó szavára az Egyesült Államokba vándorlókat és ott letelepedőket ma olyan üzenetek sokasága veszi körül, amely szerint az amerikai társadalom kirekesztő.
A beilleszkedési törekvéseik hiábavalók, azok helyett sikert az elnyomás narratíváját magára öltő valamilyen csoport tagjaként lehetséges elérniük. A bevándorlók évekkel később döbbennek rá, hogy olyan küzdelembe sodródtak, amely éppen azt az országot bontja le, amelynek hívó szava egykoron odavonzotta őket.
A szerző könyvében arra vállalkozik, hogy bemutassa, honnan ered, hogyan épül fel, és mi áll az „identitáspolitika” terjedése mögött. A könyv ezek mellett azt a kérdést is górcső alá veszi, milyen fenyegetést is jelent mindez az amerikai kultúrára, életmódra, illetve az azzal együtt járó szabadságokra. A szerző elsőként arra mutat rá, hogy az „identitáspolitika” nem alulról szerveződő mozgalom eredménye, hanem a filantrópok által felkarolt elit elképzelése.
A fehérek és a feketék közötti valós történelmi sebek mintájára, azokat hamisan kihasználva ez a politika olyan osztályokat hoz létre, amelyeket aztán mesterkélt módon egymás ellen fordít.
„Kiváltságosokra”, valamint igazságot és jóvátételt igénylő „elnyomottakra” osztja fel a társadalmat. Szellemi hátterét és módszereit tekintve ezért a marxi gondolatokra rímel. A szerző érvelése szerint az identitáspolitika a maga szekularizmusával, a társadalom ellenséges osztályokba sorolásával, gyökeres átalakításának, valamint a nemzeti kultúra, életmód lerombolásának igényével egy marxista felfogás. Az amerikai közéletet mára eluraló identitáspolitika közvetlen előzménye a ’60-as évek végén kirobbant zavargásokban érhető tetten. A szerző megállapítása szerint ugyanis az amerikai elit egy része ekkor húzott párhuzamot a feketék valós és a más társadalmi csoportok képzelt sérelmei és vélt igényei között.
A szerző ítélete szerint az „identitáspolitika” azért jelent fenyegetést, mert az ezt képviselő elit, és a vele szövetséges bürokrácia befolyása alatt álló kormányzat olyan etnikai és nemi osztályokat hoz létre, amelyek tagjai ellenérzéssel viseltetnek országuk iránt.
Az osztályokat állandósító bűntudat és a különféle jóvátételi igények végső soron a nemzetépítés gátját jelentik.
Az „identitáspolitika” a voltaképpen saját maga által megteremtett különálló identitások megőrzésében érdekelt, amivel megakadályozza, hogy az egyes osztályok egyazon nemzethez vallónak tekintsék magukat. Amerika alapvető jellemzőit és az amerikai életmódot pedig ezeknek az osztályoknak a szembeállításán keresztül erőszakos módon kívánja megváltoztatni. Amellett, hogy az „identitáspolitika” zsákutca abban az értelemben, hogy nyilvánvalóan nem kíván orvoslást nyújtani a saját maga által előidézett problémára, még a polgári jogi mozgalmak örökségét is kiforgatja és aláássa. A szerző ugyanis felidézi, hogy
Martin Luther King olyan Amerikáról álmodott, amelyben gyerekeit a jellemük és a teljesítményük, nem pedig valamely osztályhoz tartozásuk alapján ítélik meg.
A könyv zárásaként Mike Gonzalez az osztályhoz tartozásból fakadó jóvátételi igények megszüntetésére, vagyis az „identitáspolitika kaszinójának” bezárására szólít. Meglátása szerint ennek felismerése nélkülözhetetlen az amerikai értékek és életmód megőrzéséhez.
Mike Gonzalez: The Plot to Change America: How Identity Politics is Dividing the Land of the Free . Encounter Books, 2020
***
A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.
Most nem állnak néma csendben politikusok. Most nem könnyeznek labdarúgók. Most nincs WLM. Most nem ég a fél világ. Egyre többen vetik fel: miért?
Dr. Hoppál Péter országgyűlési képviselő egy tanulságos videót osztott meg közösségi oldalán.
A kérdés, hogy a baloldal át tudja-e terjeszteni a balhét az ország más városaiba.
George Floydnak köszönhetjük a „Black Lives Matter” mozgalmat.
Ben Shapirónak, az amerikai jobboldal kiemelkedő alakjának nem hiába az a jelmondata: a tényeket nem érdeklik az érzéseid.
A volt MNB-elnök megjegyezte, hogy „nagyon bölcs” dolog Magyar Pétertől, hogy ez irányú terveiről hallgat.
A férfi 5 évre szóló beutazási tilalmat kapott Lengyelországba és a schengeni övezet más államaiba.
