Bizalmi szavazást kezdeményezett saját kormánya ellen a lengyel miniszterelnök

2020. június 04. 15:17

Az összes ilyen szavazás eddig a kormány mandátumának megerősítésével végződött.

2020. június 04. 15:17

Bizalmi szavazást kezdeményezett csütörtökön saját kormánya ellen Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök, aki a lépést az ország stabilizálásának szükségességével, kormánya helyzetének megerősítésével indokolta, miután az ellenzék szerinte a koronavírus-járvány alatt megpróbálja destabilizálni a belpolitikai helyzetet.

„Ne zavarjatok!”

Az indítványt a szejm még csütörtökön napirendre tűzi. Morawiecki előzőleg Andrzej Duda elnökkel egyeztetett lépéséről, amely ezért a június 28-ai elnökválasztással is összefüggésbe hozható. Mintegy egyórás parlamenti beszédében a kormányfő azzal vádolta az ellenzéket, hogy a járványhelyzetben is meddő vitákat szít, a bizalmi szavazás pedig véget vet a „botránykeltő fesztiválnak”. Ezzel arra utalt, hogy az ellenzék az utóbbi hónapokban több kormánytaggal szemben nyújtott be bizalmatlansági indítványt, amelyet a szejm sorra leszavazott. A törvényhozás csütörtöki napirendjén is szerepel egy, az egészségügyi miniszterrel szemben benyújtott ellenzéki indítvány.

Utalva a járvány hatékony lengyelországi kezelésére, a kormányfő aláhúzta: Lengyelország az utóbbi harminc év „legmélyebb válságából” kezd kikerülni, további fejlődése érdekében pedig szükség van a kormány, a parlament, az önkormányzatok és az államfő együttműködésére. „Engedjétek, hogy cselekedjünk, ne zavarjatok” – fordult az ellenzékhez. Áttekintve a 2015 óta kormányzó, a tavaly őszi parlamenti választáson újból többséget szerzett Jog és Igazságosság (PiS) párt társadalmi és gazdasági reformpolitikájának eredményeit, Morawiecki kiemelte Andrzej Duda szerepét ennek megvalósításában. Sorolta a nagy infrastrukturális fejlesztések – köztük a Varsó és Lódz között építendő nemzetközi óriásrepülőtér (CPK), valamint a Visztula-turzáson épülő, az észak-lengyelországi városokat a Balti-tengerrel összekötő csatorna – terveit.

Köszönet a koalícós partnereknek

A kormányfő megköszönte a PiS vezette kormánykoalíció két kispártja, az Egyetértés és a Szolidáris Lengyelország hozzájárulását a reformok megvalósításához. Ez arra a kormánytáboron belüli korábbi átmeneti válságra is vonatkozhatott, amelynek során az Egyetértés elnöke, Jaroslaw Gowin lemondott kormányfőhelyettesi posztjáról. Gowinnak akkor a PiS-től eltérő véleménye volt a szavazás megszervezéséről az elnökválasztásnak az eredetileg május 10-re kitűzött időpontja előtt.

Andrzej Duda a kormányfő beszédét követő sajtóértekezletén aláhúzta a belpolitikai erők együttműködésének fontosságát, s ígérte: támogatni akarja az új beruházásokat, gondoskodni akar Lengyelország egyenletes fejlődéséről. Úgy vélte: a kormány terveinek nyugodt körülmények közötti megvalósítása a járvány okozta válság legyőzését, munkahelyek megőrzését biztosítja. Az 1989-es rendszerváltás óta ötször tartottak a kormányfő által indítványozott bizalmi szavazást, a legutóbbit szintén Morawiecki kezdeményezte 2018-ban. Az összes ilyen szavazás eddig a kormány mandátumának megerősítésével végződött.

(MTI)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2020. június 04. 17:41
Az ellenzék ott is országa ellenségeként viselkedik.
Kopa
2020. június 04. 16:08
Óvatosan a lengyel ellenzékkel. Hiszen mind jobboldali( -nak mondja magát )
llnnhegyi
2020. június 04. 15:59
A liberalbolsevista politikusok mindenhol a világban:hülyék,bolondok, ostobák, bohócok, terroristák...
2020. június 04. 15:44
Úgy látom az ellenzék ott is olyan hülye lehet mint nálunk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!