Sassoli hétfői levelében azt írta, hogy megkapta a magyar miniszter levelét, és nagyon fontosnak tartja, hogy a magyar kormány részt vehessen és kifejthesse az álláspontját a vitában. De a bevett gyakorlatnak megfelelően az EP állam- vagy kormányfői szintű részvételt vár el.
Az EP elnöke afelől is érdeklődik, hogy Orbán Viktor megjelenik-e csütörtökön Brüsszelben? Ugyanis a koronavírus-járvány miatt bevezetett intézkedések ellenére csak a személyes részvétel engedélyezett a vitán az Elnökök Értekezletének legújabb döntése értelmében.
„Az Európai Parlament a tagállami kormányoktól függetlenül működő demokratikus intézmény, semmilyen kötelezettsége sincs arra, hogy minisztereket vagy kormányfőket megszólaltasson egy-egy kérdésben. Az EUrologus információi szerint az EP-képviselők, az Európai Bizottság vagy az EU soros elnökségének tagja szólalhat fel a plenáris ülésen a szabályok szerint. De tiszteletből az állam-és kormányfőknek is mindig megadják a lehetőséget, ha az állami vezetők szeretnének az ügyhöz hozzászólni. Ennél alacsonyabb szint, tehát miniszter vagy államtitkár esetében az EP elnökének döntésétől függ a részvétel. Ugyanakkor a kormánypártok EP-képviselői minden alkalommal szót kaphatnak, mint például a szerdai plenárison is kiállhatnak majd a fideszes EP-képviselők a magyar kormány álláspontja mellett. Az EUrologus úgy tudja, néhány fideszes képviselő direkt erre az eseményre autózik ki Brüsszelbe” – tesz hozzá néhány háttérinformációt az Index rovata.