Macron: Az oltóanyagnál nem érvényesülhetnek a piaci törvények

2020. május 14. 17:35

Paul Hudson, a Sanofi vezérigazgatója arról beszélt, hogy ha kifejlesztik a vakcinát, akkor a vállalat „elsőként” az Egyesült Államokat látja majd el oltóanyaggal.

2020. május 14. 17:35

Emmanuel Macron szerint a koronavírus elleni oltóanyagra nem vonatkoznak tisztán a piaci törvények. A francia államfő a Sanofi francia alapítású gyógyszeripari csoportnak üzent, amely jelezte, hogy elsőbbséget ad majd az Egyesült Államoknak, ha sikerül kifejlesztenie a vírus okozta Covid-19 betegség elleni oltást – tudatta csütörtökön a francia elnöki hivatal. A nyilatkozat érzékenyen érintette mindazokat, akik a vírus ellen küzdenek, így az elnököt is, aki a jövő hét elején fogadja hivatalában a Sanofi vezetőit – tette hozzá az Elysée-palota.

„Az elmúlt hónapok erőfeszítései bebizonyították: elengedhetetlen, hogy az oltóanyag a világ közjavai közé tartozzon, és ne a piac törvényei alá essen” – mondta egy elnöki forrás a francia hírügynökségnek. Az elnöki hivatal szerint azért kell folytatni az erőfeszítést, hogy a pandémiára egy összehangolt és közös válasz szülessen valamennyi szereplő részvételével. Ennek érdekekében fogadja Emmanuel Macron jövő héten a gyógyszergyártó képviselőit, mert „fontos, hogy a Sanofival együtt folytatódjon az előrelépés”.

Édouard Philippe miniszterelnök csütörtökön egyeztetett Serge Weinberggel, a Sanofi igazgatótanácsának elnökével. A kormányfő megerősítette: az oltóanyaghoz való hozzáférés mindenki számára biztosított kell, hogy legyen. Franciaországban heves vitát váltott ki Paul Hudson, a Sanofi vezérigazgatójának szerdai interjúja, amelyben arról beszélt, hogy ha kifejlesztik a vakcinát, akkor a vállalat „elsőként” az Egyesült Államokat látja majd el oltóanyaggal, mert ez az ország részt vállal a kifejlesztés kockázataiból is. A Sanofi ugyanis az új koronavírus elleni vakcina kifejlesztését az amerikai egészségügyi minisztérium egy hatóságának (Barda) a támogatásával és vele együttműködésben végzi. A francia kormány nyilatkozatait követően a Sanofi az európai hatóságokra hárította a felelősséget, azt kérve tőlük, hogy legyenek ugyanolyan „hatékonyak”, mint az amerikai illetékesek.

(MTI)

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2020. május 14. 22:04
szarcsing ember
Akitlosz
2020. május 14. 18:33
"Macron: Az oltóanyagnál nem érvényesülhetnek a piaci törvények" Minél érvényesülhetnek? Az állam szabályozza a gazdaságot a törvényeivel, az adóival, a hatóságaival. A piac hatása eltörpül az állam hatása mellett. Például jönnek folyton az olajárral, pedig elsősorban és nagyon döntő mértékben az állam adópolitikája határozza meg a benzin árát.
balbako_
2020. május 14. 18:24
Ilyen a demokrácia Macronéknál.
békalepcse
2020. május 14. 18:04
Csak nem-piaci alapon nehogy kötelezővé tegyék nagyvéletlen!...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!