Közösen akarják ismét erőssé tenni Európát a németek

2020. május 29. 15:37

Heiko Maas német külügyminiszter bejelentése szerint a júliusban kezdődő német soros elnökség mottója a „közösen ismét erőssé tenni Európát” lesz.

2020. május 29. 15:37

Az Európai Unió júliusban kezdődő német soros elnökségének mottója az lesz, hogy „közösen ismét erőssé tenni Európát” – jelentette be pénteken Heiko Maas német külügyminiszter Berlinben.

Hangsúlyozta: a kormányközi uniós munkát irányító elnökség meghatározó feladata az év második felében Európa kivezetése lesz a koronavírus-járvány keltette válságból. Mint mondta, a soros elnökséggel hatalmas munka vár Németországra az EU minden vetületét tekintve: a gazdaság felpörgetésétől kezdve a belső összetartás erősítésén át az egységes külső fellépésig.

Németország július elsején veszi át Európai Unió Tanácsának félévente váltakozó soros elnöki szerepét Horvátországtól. A soros elnök tagország fő feladata, hogy koordinálja a tagállamok tevékenységét a közös uniós munkát érintő területeken. Maas ismertette a soros elnökség logóját is: ez egy úgynevezett Möbius-szalag lesz, amelynek különlegessége, hogy csak egyetlen oldala és egyetlen éle van. A német külügyminiszter szerint a Möbius-szalag az egységet és az összefonódást hivatott szimbolizálni.

Steffen Seibert német kormányszóvivő szerdán arról számolt be, hogy a koronavírus-járvány miatt az elnökségi program el fog térni a tervezettől. A járvány kezelése mellett további súlypontok lesznek a Nagy-Britannia uniós kiválását követő kapcsolatrendszer kialakítása Londonnal, a klímavédelem és az európai bevándorlási rendszer.

(MTI)

Nyitóképünkön Heiko Maas látható. A kép forrása: MTI.

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Béna Géza
2020. május 30. 14:55
Hát igen ezek a rohadékok már jó néhányszor haza vágták Európát!!!!!!!!!!!!!!!!!
Válasz erre
0
0
Magnólia
2020. május 30. 08:07
--közösen ismét erőssé tenni Európát-- Mikor volt az első alkalom, hogy jöhet az ismét? Végigpörgetve az évszázadokat kellene némi segítség ennek megértéséhez. Bajt, bánatot már többször okoztak, de erősséget legfeljebb elképzeléseikben.
Válasz erre
0
1
szavaztam
2020. május 29. 23:42
bullshit... európai államok nyakig üllnek az adóságban és nincs vezető aki rendberakná ha többet költesz mint a bevételed nem fogsz meggazdagodni....'közösen' azt jelenti h mindenki mástól akar pénzt elvenni...
Válasz erre
7
0
Héja
2020. május 29. 18:04
Nem szép lopikálni Trumptól...
Válasz erre
4
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!