A republikánus képviselők alkotmányellenesnek is ítélték a szavazást, mert a házelnök lehetővé tette, hogy a távollévő képviselők helyett társaik voksoljanak.
Donald Trump amerikai elnök a héten „hamvába holt” javaslatnak minősítette a demokraták csomagtervét, és vétót ígért. Erre azonban szinte bizonyosan nem lesz szükség, a szenátusban ugyanis – ahol a republikánusok vannak többségben – várhatóan nem szavazzák meg a csomagtervet. Ezt Mitch McConnell, a republikánusok szenátusi frakciójának vezetője a héten többször is jelezte. McConnell és a republikánusok kifogásolták, hogy őket egyáltalán nem vonták be a csomagtervről folytatott egyeztetésbe, és hasonló véleményt fejtett ki a nemmel voksoló Abigail Spanberger virginiai demokrata párti képviselő is. „Most a válság idején az én választóim együttműködést várnak el a politikusoktól, és azt, hogy a kormányzat segítségével enyhítsenek a nehézségeiken” – jelentette ki Spanberger pénteken újságíróknak.
McConnell szenátor pénteken a tervezet elutasításának indoklásaként azt is kijelentette: a Pelosi nevével fémjelzett tervezet a koronavírus-járványtól független javaslatokat is tesz, így például eltöröltetné az egyes tagállamokban az adóvisszatérítési korlátozásokat. „Nem más ez, mint a demokrata kormányzók által irányított tagállamoknak és a tehetőseknek ígért könnyítés” – mondta McConnell.