Az elnök közölte, hogy a kormányzat nem oszt szét lélegeztetőgépeket a tagállamok között, hanem tartalékol mintegy tízezret, mert „a járvány erősödni fog”. Anthony Fauci, a kormányzati munkacsoport tagja grafikákat mutatott be, amelyek a járványt modellezték. Ebből kiderült, hogy az egészségügyi szakemberek azzal számolnak, hogy a ragály mintegy 100-250 ezer halálos áldozatot követel majd. Fauci elmondta: korábban azt feltételezték, hogy a járványnak mintegy másfél millió halálos áldozata is lehet, de egy sor intézkedésnek, közte a társadalmi távolságtartás bevezetésének köszönhetően ez nem lesz így. Deborah Birx főorvos, járványtani szakértő mindezt kiegészítette: még a legszigorúbb szabályok betartása mellett is emelkedhet 240 ezerre a Covid-19 halottjainak száma. „Nincs vakcina és nincs varázsszer a vírus leküzdésére, egyszerűen a mi viselkedésünktől függnek a dolgok” – mondta.
Fauci professzor hangsúlyozta, hogy noha a járvány egyelőre megállíthatatlannak látszik, nem szabad elbátortalanodni, mert a bevezetett óvintézkedések működnek, és „működni is fognak”. A sajtókonferencián újságírói kérdésre válaszolva Trump ismételten megerősítette, hogy Washington kész közbelépni a Szaúd-Arábia és Oroszország közötti olajvitában. Elmondta, hogy hosszasan egyeztetett telefonon Mohamed bin Szalmán herceggel, a szaúdi trónörökössel és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Kiválónak minősítette a beszélgetéseket, de konkrétumokat nem említett.
(MTI)