Teljesen leállítaná az országot, és katonákkal tartatná fenn a rendet az új szlovák miniszterelnök

2020. április 01. 19:57

Igor Matovič szerint így „tönkre lehetne tenni” a koronavírust.

2020. április 01. 19:57

Igor Matovič új szlovák kormányfő két megoldást lát a jelenlegi járványhelyzetre: vagy el kell rendelni a 65 évnél idősebbek teljes karanténját, vagy le kell állítani az egész országot három-négy hétre – írja az Új Szó.

Ha az utóbbi forgatókönyv mellett döntenek, akkor minden üzemet leállítanának Szlovákiában, a közrendet pedig a hadsereg felügyelné az utcákon. Matovič azt mondta, hogy maximum két héten belül meg kellene születnie a döntésnek az ország leállításáról. „Fontos, hogy erre a blackoutra még nyár előtt, a legnagyobb melegek érkezése előtt sor kerüljön. S ha kikapcsoljuk az országot, akkor katonai szigornak, abszolút fegyelemnek kell lennie” – idézi az Új Szó a kormányfőt. A lakosságot természetesen előre tájékoztatnák a leállásról, a bevásárlást pedig ABC-sorrendben engedélyeznék, hogy megelőzzék az üzletekben kialakuló tumultusokat.

A leállást követően természetesen minden újraindulna Szlovákiában, de számos járványvédelmi intézkedés, mint például a szájmaszkok kötelező viselete érvényben maradna. Matovič szerint így lényegében „tönkretennék” a vírust.

Az bizonytalan, hogy egy ilyen leállás valóban segítene-e a helyzeten, de több szakértő is rámutat arra, hogy egy Európa közepén fekvő országot, mint Szlovákiát, nem lehet hermetikusan lezárni, így a vírus idővel valószínűleg visszatérne északi szomszédunkhoz. A szlovák Egészségpolitikai Intézet igazgatója szerint nem megalapozott a mostaninál szigorúbb védőintézkedések bevezetése, mert Szlovákiában már így is életbe léptettek minden olyan korlátozást, ami más országokban segítette a fertőzöttek számának visszaszorítását.

Matovič koalíciós partnerei nem támogatják az ötletet. Veronika Remišová miniszterelnök-helyettes szerint egy ilyen intézkedés ártana az amúgy sem túl jó állapotú gazdaságnak, és az embereket is megviselné.

Összesen 121 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Coccothraustes
2020. április 02. 09:40
Tegye. Az EU nekik biztos megengedi.
Vakfolt
2020. április 02. 09:12
Szép napunk van, a szlovén barom után itt a szlovák eszelős! Tönkretenné a vírust. Ezt a hülyét, édes istenem..
Palepoli
2020. április 02. 08:11
Azonnal meg kell szüntetni a korlátozásokat. Iskolákat újranyitni, vissza a normális élethez.
zolizolizoltan
2020. április 02. 07:50
Marhaság. A külföldről behozott másodlagos, harmadlagos, negyedleges fertőzés ellen nincs védelem Európában.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!