Lehetetlennek tűnik, de megcsináljuk – mondta Pesty László, a Székely Nemzeti Tanács petíciójának kampányfőnöke. A tét az, hogy ha a tavaly májusban indult kezdeményezés sikeres lesz, akkor a tagállamok őshonos nemzeti kisebbségei alanyi jogon pályázhatnak európai uniós támogatásokra. Ahhoz azonban, hogy az egymillió aláírás összegyűljön, kisebbfajta csodára van szükség, hiszen eddig az online petíciót mindössze alig 350 ezren írták alá, ráadásul a támogatók döntő többsége Magyarországról került ki. Emellett körülbelül 210 ezer papíron összegyűlt aláírásról tudnak.
Hazánk mellett, a nagyszámú magyar kisebbség miatt Romániában és Szlovákiában gyűlt össze biztosan a szükséges mennyiségű aláírás. Nagy probléma azonban, hogy a sorrendben negyedik Svédországban még csak a szükséges mennyiség tíz százalékánál állnak eddig, közel egy év alatt. És már csak alig egy hét van hátra május 7-ig. A helyzet úgy áll, hogy hiába gyűlne össze a szükséges egymillió aláírás, ha hét országban nem érjük el a limitet, ezért mindenkinek keményen kell dolgoznia a következő napokban – hangsúlyozta Pesty László.