Óvatosságra és a járvány miatti korlátozások betartására szólított fel Ferenc pápa

2020. április 28. 21:48

Az óvintézkedések enyhítésének a római kormány által elrendelt ütemezése mellett szólalt fel Ferenc pápa kedden, miután az olasz püspöki kar (Cei) korábban élesen bírálta a miniszterelnököt a templomok bezárásának meghosszabbítása miatt.

2020. április 28. 21:48

A katolikus egyházfő kijelentette, a korlátozásokat enyhítő intézkedésekkel egy időben azért imádkozik, hogy „mindannyian óvatosságot és engedelmességet tanúsítsunk a rendelkezésekkel kapcsolatban a pandémia visszatérésének elkerülésére”. Ferenc pápa ily módon közvetve állást foglalt az olasz püspöki kar (Cei) és a római kormány vitájában: a Cei tíz pontos javaslatot terjesztett be a hívők előtti misézés újraindítására, ehelyett azonban a kormány meghosszabbította a templomok zárvatartását. A Cei vasárnap közleménnyel reagált, úgy ítélve meg, hogy a kormány megsértette a vallásgyakorlás szabadságát. Giuseppe Conte miniszterelnök kedden egyeztetést szorgalmazott „szabadtéri misézést” kezdeményezve május 10-től.

Ivan Maffeis atya a Cei szóvivője elismerte a püspöki kar és a kormány közti „feszültséget” kijelentve, hogy „néha elérkezik az idő, amikor muszáj felemelni a hangunkat”. Azt mondta, Olaszország, miután térdre kényszerítette a járványhelyzet, most talpra kíván állni az élet minden területén, így az egyház is vissza akar térni a közösségi élethez, a közös mise celebrálásához. Megjegyezte, „súlyos lenne, ha az egyházon belül (..) más vonalat követne a pápa és mást a püspökök”. Hozzátette, Ferenc pápa óvatosságra való felszólítása „figyelmeztető csengőként szól annak érdekében, hogy ne adjuk fel az addigi felelősségteljes magatartást. Atyaként figyelmeztet, hogy még nem értünk az alagút végére” – jelentette ki a Cei képviselője.

Elemzők szerint nincs nézeteltérés az egyházfő és az olasz püspöki kar között, mivel a pápa nem kizárólag az olaszországi, hanem a világegyházi helyzetet tartja szem előtt. A gócpontként ismert Lombardia tartomány kormányzója Attilio Fontana szintén a vallási szertartások engedélyezését kérte a római kormánytól. A vallásgyakorlás jelentőségét hangsúlyozta Riccardo Di Segni római főrabbi kijelentve, hogy a nehéz időszakot irányító olasz kormánynak nem szabad megfeledkeznie a vallási közösségek „lelki szükségleteiről” sem. „A vallási közösségek biztosítják többek között a társadalom lelki tartását és fejlődését” – jelentette ki a főrabbi. Hangoztatta, hogy képesek biztosítani az imahelyekre vonatkozó egészségvédelmi előírásokat.

A szertartások megtartásának engedélyezését szorgalmazta az olaszországi iszlám közösségek uniója (Ucoii), valamint az olaszországi buddhisták szövetsége is (Ubi).

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
néhai Ch.Pilot
2020. április 28. 23:44
"Atyaként figyelmeztet, hogy még nem értünk az alagút végére" Csak nehogy az derüljön ki, hogy ez nem alagút, hanem barlang...
szavaztam
2020. április 28. 23:04
politikus pápa... az alkotmányt mikor függesztették fel olaszo.ban? az eu miért nem visít? :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!