A pánikoló német gazdák a kormánytól vártak segítséget. A foglalkoztatási szabályok lazítását várták, ami jogilag is lehetővé tette volna a már megérkezett idénymunkások hosszabb távú foglalkoztatását és a napi munkaórák számának megemelését, hiszen a munka nem lett kevesebb, a 9,35 eurós törvényi minimiálórabér pedig viszonylag kevés németet vonzott a spárgaföldekre. A szövetségi kormány végül április elején határozott úgy, hogy szigorú korlátozások mellett lehetővé teszi az idénymunkások beutazását Németországba.
A döntés értelmében áprilisban és májusban negyven-negyvenezer kelet-európai idénymunkás érkezhet Németországba, mellettük pedig havonta tízezer, Németországban élő embert is munkába állítanának a földeken: diákokat, munkanélkülieket, menedékkérőket.
Az idénymunkásokat csak repülőgéppel szállíthatják Németországba, érkezésüket követően pedig tizennégy napig nem léphetnek ki annak a gazdaságnak a területéről, ahol munkába álltak.
A szövetségi kormány szerint ez „gyakorlatilag karantén, munkalehetőséggel egybekötve.”
A román kormány rövidesen kihirdette a 7-es számú katonai rendeletet, ami lehetővé teszi a romániai idénymunkások számára azt, hogy a nekik szervezett charterjáratokkal külföldre utazzanak dolgozni. A németországi és romániai munkaközvetítők által sebtiben összetoborzott idénymunkások rövidesen meg is jelentek a romániai repülőtereken, amik, mint utóbb kiderült, egyáltalán nem készültek fel ennyi ember egyidejű fogadására.