„Meglehet, nem jutott el érthetően mindenkihez az előző napi üzenetem, miszerint a parancs továbbra is az marad: maradjatok otthon! Sajnálatos azt tapasztalni, hogy a legjobb szándék sok esetben a legnagyobb bonyodalmat okozza” – emlékeztetett Johannis arra, hogy kedden írta alá a szükségállapot harminc napos meghosszabbításáról szóló elnöki rendeletet.
Az államfő „túlzottan optimistának” nevezte a belügyminisztérium és az ortodox egyház megállapodása kapcsán tett nyilatkozatokat. Klaus Johannis közölte, nyilatkozatát követően megbeszélést folytat Ludovic Orban miniszterelnökkel, Marcel Vela belügyminiszterrel és a kormány többi tagjaival. A tanácskozáson az államfő a belügy és az egyház közötti megállapodás újragondolására, továbbá arra kéri a kormányfőt, találjon egy más formát, amely tiszteletben tartja a „Maradj otthon” elvét, és illeszkedik a szükségállapot meghosszabbításának követelményeihez.
„Drága románok, függetlenül attól, hogy mások mit mondanak nektek, én ugyanazt mondom, amit az orvosok, szakértők, az Egészségügyi Világszervezet: maradjatok otthon! Ellenkező esetben az ünnepek után temetések lesznek” – hangzott az államfő felszólítása.