Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

Kerti partit szervezett egy férfi Románia legfertőzöttebb területén.
Önmagát buktatta le egy Suceava megyei férfi, amikor élőben közvetítette Facebook-oldalán, ahogyan a kijárási korlátozásokra és a távolságtartásra vonatkozó szabályokra fittyet hányva mulatozik. Az eset még hétfőn, az ortodox húsvét napján történt a Románia legnagyobb koronavírus-gócpontjának számító Suceava megyében.
„A férfi nagyszabású grillpartit rendezett, ahogy az a Balkánon szokás, flekkenezéssel, italozással, és a hangszórókból kitartóan nyenyerésző népzenével” – számol be a Főtér. Ráadásul nem elégedve meg a szűk körű szabályszegéssel, az egész eseményt élőben közvetítette a Facebookon, gondosan megmutatva a résztvevőket, akiknek a nevét is felmondta. „Kedves zsernyákok, adok egy tippet” – mondta egy adott pillanatban a Főtér szerint, majd hozzátette barátaira mutatva: „Bírságot érdemelnek!” A román rendőrök komolyan is vették a viccnek szánt megjegyzést, és a 11 azonosított résztvevőre összesen 135 000 lej (majdnem 10 millió magyar forint) bírságot szabtak ki.