„Fokozatosan, de folyamatosan fogjuk erősíteni az ebben a helyzetben elkerülhetetlen kontrollt” – ígérte a polgármester. Szobjanyin hangsúlyozta: az önizolálás rendszere nem jelenti azt, hogy az állampolgárok ne utazhatnának Moszkvába vagy ne hagyhatnák el a fővárost. Arról egyelőre nem jelent meg tájékoztatás, hogy a különleges házelhagyási engedélyeket hol és hogyan kell beszerezni. A polgármesteri rendelet értelmében az üzleteknek, gyógyszertáraknak és egyéb intézményeknek biztosítaniuk kell a szociális távolság betartását, egyebek között ezt a célt szolgáló jelzések felvitelével, a beengedési rend bevezetésével.
A fertőzöttek számára a COVID-19 betegség könnyű lefolyása esetén a főváros otthoni orvosi ellátást és ingyenes vírusellenes készítményeket ígért. A munkanélküliek a koronavírus-járvány miatt 19 500 rubel kiegészítő segélyben részesülnek. (A rubel jelenleg mintegy 4 forintot ér.) Az elmúlt napokban a médiában többször jelentek meg értesülések arról, hogy a közel 13 milliós Moszkva vezetése a karantén bevezetésére készül, de ezt hivatalosan mindannyiszor cáfolták. Az orosz fővárosban az élelmiszerüzletek, a gyógyszertárakon, valamint az ételt elvitelre vagy kiszállításra készítő étkezdéken kívül egyébként sincs nyitva semmi. Korábban csak a 65 éven felüliek és krónikus betegek mozgását korlátozták.
Oroszországban a hivatalos adatok szerint vasárnapra 1534-re, Moszkvában pedig 1014-re nőtt a SARS-CoV-2 koronavírussal igazoltan megfertőződöttek száma. Ez országos szinten 270 fős napi növekményt jelentett. A nyilvántartott halottak száma 8, a gyógyultaké 64 volt vasárnap délelőtt.