Metil-alkoholt ivott a koronavírus ellen háromszáz iráni, meghaltak

2020. március 27. 13:12

Mindezt úgy, hogy az országban törvény tiltja az alkoholfogyasztást.

2020. március 27. 13:12

Legalább 300-an életüket vesztették, és ezren (gyerekek is) megbetegedtek Iránban, egy erősen mérgező metil-alkohol vegyület miatt. A valós számok azonban még ennél is magasabbak lehetnek, az Associated Pressnek nyilatkozó iráni orvos szerint.
A többi országnak csak egy problémája van, a koronavírus-járvány. Nekünk azonban két fronton kell harcolni, a koronavírus, és az alkohol-mérgezés ellen is”– panaszkodott Hossein Hassanian.

Ráadásul az Iszlám Köztársaságban elvileg törvény tiltja bármiféle alkohol fogyasztását. Az 1979-es forradalom óta az ország alkohol gyára csak orvosi célokra termel alkoholt. Az ok az lehet, hogy az iráni közösségi médiában elterjedt az az állítás, miszerint egy brit tanár és mások is felgyógyultak a koronavírusból whiskyvel és mézzel. Ez keveredett azokkal az üzenetekkel, hogy az alkoholos kézfertőtlenítők is védenek a vírus ellen, amiből sokan azt a következtetést vonták le, hogy ha magas alkoholtartalmú folyadékot isznak, akkor az elpusztítja a koronavírust a szervezetükben. Az iráni kormány egyébként már reagált a hírre, és utasította a metanolgyártókat, hogy színezzék be mesterséges színezékkel a termékeiket annak érdekében,hogy a lakosság meg tudja különböztetni az etanoltól.

Iránban egyébként 32 ezer az igazolt fertőzöttek száma, 2300-an életüket vesztették a vírusban. Bár Irán így is a legsúlyosabb helyzetben lévő közel-keleti ország, szakértők attól tartanak, hogy az iráni vezetés esetleg kevesebb igazolt esetet jelent be,mint amennyi a valós szám.
 

Összesen 68 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hank0
2020. április 06. 12:30
Alkoholszondákkal foglalkozunk: (https://alkopro.hu/) és az eddigi legmeglepőbb történetek között a fagyálló, az etil alkohol szisztematikus iszogatása volt munka idő alatt.
Hank0
2020. április 06. 12:27
A magyarok is leleményesek ha zug ivásról van szó. :)
Csomorkany
2020. március 28. 19:34
Mondjuk a terjedést meggátolták.
fogas paduc
2020. március 28. 13:26
Végül is a cél elérődött.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!