Franciaország kivonja a csapatait Irakból

2020. március 26. 10:52

A koronavírus-járvány miatti döntést az iraki hadsereg szóvivője is megerősítette.

2020. március 26. 10:52

Franciaország csütörtökön megkezdi csapatai kivonását Irakból az új típusú koronavírus okozta járvány miatt – közölték francia katonai források. A francia hadsereg szerdai közleménye leszögezi, hogy a döntés előtt egyeztettek az iraki kormánnyal. A hírt megerősítette Abdel-Karím Halaf, az iraki hadsereg szóvivője is, hangsúlyozva, hogy Párizs erről Bagdadot is értesítette. Halaf az INA iraki állami hírügynökségnek adott interjújában azt mondta, tudomása szerint a csapatok a szíriai határ mellett lévő al-káimi légi támaszpontot már kiürítették.

Párizs leszögezte, továbbra is elkötelezett a koalíció mellett, s hozzátette, nem hívja vissza a Földközi-tenger keleti térségében állomásozó tengeri erőit, sem pedig a katari légi támaszponton lévő légi erejét. Franciaország legfontosabb tengerentúli katonai missziója a Száhel-övezetben van, ahol szintén a helyi dzsihadista csoportok visszaszorítása a célja. Nem sokkal korábban az itt állomásozó, 4000 fős kontingensét 5100 főre növelte. Emmanuel Macron francia elnök szerdán bejelentette, hogy Ellenállás néven elindul az a művelet, amelynek keretében a hadsereget is mozgósítják a francia lakosság ellátására a járvány idején.

Az Irakban állomásozó, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen harcoló, Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíciónak Franciaország évek óta a tagja. A koalíció egyebek közt a kurd fegyveres egységeket is segítséget nyújtott a terroristák elleni harcukban. Az elmúlt hetekben több olyan támaszpontot is támadás ért, ahol a koalíció csapatai állomásoztak, e támadások elkövetőjeként egyetlen csoport sem jelentkezett. Januárban az iraki parlament már megszavazta az Irakban állomásozó külföldi katonai erők jelenlétének megszüntetését célzó javaslatot, ám parlamenti határozatok, ellentétben a törvényekkel, nem bírnak kötelező jogi erővel.

(MTI)

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2020. március 26. 14:53
A covid 19 a hadseregeket is lebénitotta. Európában a demokráciát! Padlón van a liberalbolsevista ideologia!
Magnólia
2020. március 26. 11:43
Gondolom akkor most egy kicsit halasztják a demokrácia kialakítását az irakiak ellenében.
remenyjo
2020. március 26. 11:33
Mi lessz így az Iraki demokráciával ?
remenyjo
2020. március 26. 11:33
Mi lessz így az Iraki demokráciával ?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!