Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

Az Iszlám legszentebb mekkai zarándokhelyét teljes fertőtlenítés miatt zárták le a látogatók elől.
A koronavírus miatti félelmek a Kába szentély bezárásához vezettek, miután a szaúdi vezetők a teljes és mély fertőtlenítés mellett döntöttek. Az Iszlám legszentebb helyének számító Kába szentély a mekkai nagymecset közepén található. Ez az a hely, ahova a muszlimoknak életükben legalább egyszer el kell zarándokolni, és a világ minden részén e mecset irányába fordulva imádkoznak napjában többször is. A Kába jelentése egyébként kocka, ami a Szent mecset közepén álló kocka alakú építményre utal.
Több Twitter-felhasználó is csodálkozásának adott hangot a Kába lezárása miatt. Sokan azt írták, hogy még életükben nem látták üresen a Kába körüli teret, de volt olyan is, aki azt írta, hogy még elképzelni sem tudott hasonlót.
