„Szó szerint élet és halál kérdéséről van szó” – mondta pénteken Mokgweetsi Masisi, Botswana miniszterelnöke, arra biztatva országa lakóit, hogy maradjanak otthon. Botswana egyike azon nyolc afrikai országnak, ahol még nem diagnosztizáltak hivatalosan koronavírus-fertőzöttet. A Dél-afrikai Köztársasághoz hasonló teljes leállást Afrikában eddig csak Tunéziában, Ruandában és Mauritius szigetén vezettek be. A Kongói Demokratikus Köztársaságban szombattól lép életbe kijárási tilalom, szintén három hétre.
Szenegál, Kenya és Elefántcsontpart is bevezetett kijárási korlátozásokat, de itt az intézkedések kevésbé szigorúak. Afrika legnépesebb országában, Nigériában viszont mindeddig a hatóságok megelégedtek azzal, hogy megkérték a főváros, Abuja és a legnagyobb város, Lagos lakosait, hogy maradjanak otthon. Bár a szárazföldi határokat a hét elején lezárták, a nigériai kormány még csütörtökön is úgy nyilatkozott, nem tartanak attól, hogy robbanásszerűen emelkedne majd a koronavírus-fertőzöttek száma. A 190 milliós országban eddig 51 fertőzést és egy halálesetet jegyeztek fel.
(MTI)