Törökország „maximális erőfeszítést” vár a német hatóságoktól a szerda éjszakai hanaui lövöldözés felgöngyölítésére – írta Ibrahim Kalin török elnöki szóvivő csütörtökön a hivatalos Twitter-fiókján, hozzátéve, hogy az incidensben török állampolgárok is életüket vesztették. Kiemelte, hogy a támadás hátterében a jelek szerint idegengyűlölet és rasszizmus állt. „A rasszizmus kollektív rákbetegség” – fogalmazott a szóvivő.
Kalin a török állampolgárságú áldozatok számát nem közölte, de az NTV török hírtelevízió a berlini török nagykövetre, Ali Kemal Aydinra hivatkozva azt jelentette, hogy a kilenc halálos áldozat közül öten voltak török állampolgárok. A Frankfurt am Main melletti Hanau városban szerda késő este két helyszínen kilenc embert lőtt le egy férfi. Tette a nyomozás első, előzetes megállapításai szerint – mint azt Peter Beuth, Hessen tartomány belügyminisztere közölte – valószínűleg szélsőjobboldali terrorcselekmény volt. Hajnalban a feltételezett elkövetőt, egy 43 éves német állampolgárt, 72 éves édesanyjával együtt holtan találták hanaui lakásában. Mindkét holttesten lőfegyver okozta sebek vannak.