Külföldről támadják a Mandinert, amióta feltártuk, hogy halálra vertek egy kényszersorozott magyar állampolgárt az ukrán toborzók

Az informatikai támadás elhárításán kollégáink folyamatosan dolgoznak.

A tiltás megsértőivel szemben 50 ezer dram (30 ezer forint) bírságot szabhatnak ki.
Az örmény parlament csütörtökön törvényt fogadott el a köztereken és zárt légterű helyeken történő dohányzás tilalmáról – közölte az örmény televízió. „A törvénytervezetet 76 képviselő támogatta 16 ellenében, 7 tartózkodás mellett (...). Gratulálok mindenkinek, aki ellenzi a dohányzást a köztereken” – jelentette be Ararat Mirzoján, a 132 fős törvényhozás házelnöke a szavazás eredményét ismertetve.
Az egészségügyi minisztérium által beterjesztett jogszabálytervezet értelmében a tiltás megsértőivel szemben 50 ezer dram (30 ezer forint) bírságot szabhatnak ki, betartatása pedig a rendőrség hatáskörébe tartozik. A dohányzási tilalom a közterületek mellett a többi között kiterjed a tömegközlekedési eszközökre, valamint a művelődési és kulturális intézményekre is.
(MTI)