Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Meg nem erősített sajtójelentések szerint idegenellenes indítéka volt a támadónak.
Lelőttek nyolc embert a Frankfurt am Main melletti Hanau városban két helyszínen szerda este – közölte a német rendőrség. Csütörtök hajnalban holtan megtalálták a feltételezett tettest az apja otthonában.
A két támadás egy-egy vízipipabárnál történt. Az első helyszín a városközpontban található, környékbeli tanúk 8-9 lövésről számoltak be. A másik Kesselstadt nyugati kerületben van, ott szintén több lövést lehetett hallani. A támadásokban öt ember súlyosan, illetve életveszélyesen megsebesült. A rendőrség nagy létszámban, alaposan felfegyverkezve vonult ki és körbezárta a helyszíneket. A levegőben rendőrségi helikopter körözött.

Később a rendőrség azt közölte, hogy a feltételezett tettest holtan megtalálták az apja lakásában. A lakásban találtak egy kilencedik holttestet is, róla egyelőre nem közöltek információt. A rendőrség feltételezi, hogy más nem vett részt a támadásban.
A Bild című lap információi szerint a kesselstadti vízipipabárnál egy támadó volt
Információk szerint a tettes berontott a bárba, és lőni kezdett a bent lévőkre. Hat fiatalt, öt férfit és egy nőt ölt meg. Az áldozatok kurdok az újság szerint. A bár tulajdonosának fia úgy nyilatkozott a DPA hírügynökségnek, hogy az áldozatok közül ketten a vendéglátóhely alkalmazottai voltak, de mind az öt halálos áldozatot évek óta ismerte. Sem ő, sem az apja nem tartózkodott a bárban a támadáskor.
A három helyszínt – a két bárt és a feltételezett elkövető édesapjának lakását – érintő bűncselekmény-sorozat következtében így a feltételezett elkövetővel együtt 11 ember vesztette életét. A Bild és több más lap, hírportál és hírtelevízió egybehangzó értesülése szerint a feltételezett elkövető német volt, rendelkezett fegyvertartási engedéllyel, és jártas volt a lőfegyverek használatában.
Hátrahagyott egy levelet és egy videóüzenetet a tettes, amelyekben a lövöldözés elkövetőjeként azonosítja magát, és ismerteti indítékait. A sajtójelentések szerint okfejtése erőteljesen idegenellenes, szélsőjobboldali természetű. A hatóságok egyelőre nem erősítették meg az értesüléseket.
Hanau mintegy 100 ezer lakosú, Frankfurttól 20 kilométerre keletre található város.
(MTI/Kép és videó:Euronews)