Merkel: Rasszizmus és gyűlölet mérgezi a német társadalmat

2020. február 20. 15:08

„Teljes erővel és elszántsággal szembeszállunk mindazokkal, akik megpróbálnak megosztottságot előidézni Németországban” – húzta alá a német kancellár a hanaui mészárlás kapcsán.

2020. február 20. 15:08

A rasszizmus és a gyűlölet méreg, amely jelen van a német társadalomban, és túl sok bűncselekményhez vezetett már – mondta Angela Merkel német kancellár csütörtökön Berlinben a Hessen tartományi Hanauban előző este történt lövöldözésről.

A kormányfő kinyilvánította részvétét a halálos áldozatok hozzátartozóinak, és kifejezte reményét, hogy a sebesültek testileg és lelkileg is mihamarabb felépülnek. Sajtónyilatkozatában hozzátette, hogy a nyomozás első megállapításai szerint a támadó szélsőjobboldali, rasszista indíttatásból cselekedett, a más származású, vallású és kinézetű emberek iránti gyűlöletből gyilkolt.

Mint mondta, a feltételezett elkövetővel szemben a szövetségi kormány és az állam valamennyi intézménye kiáll minden egyes ember méltóságáért, és nem tesz különbséget a polgárok között vallás vagy származás alapján. „Teljes erővel és elszántsággal szembeszállunk mindazokkal, akik megpróbálnak megosztottságot előidézni Németországban” – húzta alá Angela Merkel.

A hanaui terrorcselekmény

Hanauban a hatóságok adatai szerint egy 43 éves német férfi vérengzett, megölt kilenc embert, majd hazatérve lelőtte az édesanyját, és végzett magával. A nyomozás irányítását idegenellenes, szélsőjobboldali indíttatású terrorcselekmény gyanúja miatt magához vonta az állam elleni súlyos bűncselekmények ügyében illetékes szövetségi legfőbb ügyészség.

Sajtójelentések szerint az áldozatok többnyire úgynevezett migrációs hátterű emberek, vagyis bevándorlók vagy bevándorló családban születtek. Többen kurd nemzetiségűek. A történteket a hesseni helyi és a német országos politika valamennyi számottevő szereplője elítélte.

Politikusi reakciók

Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnök kiemelte: az a meggyőződése, hogy a Németországban élők nagy többsége elítéli a hanaui bűncselekményeket, a rasszizmus, a gyűlölet és az erőszak minden formáját, és kiáll a békés együttélés mellett.

Wolfgang Schäuble, a szövetségi parlament (Bundestag) elnöke hangsúlyozta, hogy az olyan cselekmények, mint a hanaui vérengzés, „nem légüres térben történnek”, hanem egy „mérgezett társadalmi légkörben, amelyben a leggyalázatosabb módon gerjesztik az idegenellenességet és terjesztik a legképtelenebb összeesküvés-elméleteket” azzal a céllal, hogy a többség fenyegetésként érzékelje a kisebbségeket, és „a diszkrimináció átcsapjon fékezetlen gyűlöletbe”. Ennek a folyamatnak a feltartóztatása mindenki közös felelőssége, különösen a választott tisztségek betöltőié.

A társadalom előtt álló kihívásokat és a belőlük fakadó konfliktusokat nem szabad elhallgatni, de a politikai vita hangneme is befolyásolja, hogy sikerül-e az olyan „nyilvánvalóan rasszista” cselekményeket megelőzni, mint a hanaui eset – fejtette ki a Bundestag elnöke.

Volker Bouffier hesseni miniszterelnök a hanaui városházán tett nyilatkozatában kiemelte: megérti, hogy a történtek félelemmel töltik el mindazokat, akik „talán másként néznek ki, mint a többiek és máshonnan érkezve találtak itt új hazára”, de ezeknek az embereknek tudniuk kell, hogy a tartomány vezetése mindent megtesz a rasszizmus, az uszítás és a gyűlölet ellen.

Az érintetteknek azt is tudniuk kell, hogy „az egész ország mögöttük áll”, ezt fejezi ki Frank-Walter Steinmeier és Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter csütörtök délutánra tervezett személyes helyszíni látogatása is – tette hozzá Hessen miniszterelnöke.

Törésvonalak az eset értelmezésében

A német politikában csak a bűncselekmények elítélése történt egységes, pártpolitikai oldalakat átívelő módon, és az eset értelmezésében, magyarázatában mutatkoznak különbségek. A fő törésvonal az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű jobboldali ellenzéki párt és a Bundestag többi pártja között húzódik: míg a többség szélsőjobboldali, idegenellenes, rasszista indíttatású cselekményként, illetve szélsőjobboldali terrortámadásként értékeli a vérengzést, az AfD kizárólag az elkövető szellemi állapotát tekinti kiváltó oknak.

A hanaui lövöldözés „nem jobboldali és nem baloldali terror, hanem egy elmeháborodott őrült tette” – írta Jörg Meuthen, az AfD társelnöke egy Twitter-bejegyzésében, hozzátéve, hogy a történtek „politikai instrumentalizálása” – a bűncselekmény pártpolitikai célú kihasználása – „cinikus” lépés volna, és helyette inkább együtt kellene gyászolni az áldozatok hozzátartozóival.

Számos társadalmi szervezet is megszólalt a vitában

A németországi kurdok országos szövetsége például az idegenellenességgel és a szélsőjobbal szembeni kiállást sürgette, éppen úgy, mint a Németországi Zsidók Központi Tanácsa (ZdJ).

A rendőrség és az igazságszolgáltatás „gyakran gyengén lát a jobb szemével”, vagyis nem fordít kellő figyelmet a szélsőjobboldal szervezkedésére – fogalmazott Josef Schuster, a ZdJ elnöke, kiemelve, hogy a szélsőségesek fenyegetésének elhárításához össze kell fogniuk a „demokratikus erőknek”.

(MTI)

Összesen 248 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rajgy
2020. február 27. 08:42
Ha van bármi, akkor azt a Merkel idézte elő. Ahogy a Bush a 9/11 után lebontotta az állampolgári jogokat, a Merkel a hanaui merényletet használja fel retorikában az AFD ellen.
Newman
2020. február 22. 03:01
"Merkel: Rasszizmus és gyűlölet mérgezi a német társadalmat" Az sok lenne , elég vagy "te" is!!!!
kaltran
2020. február 21. 20:52
Legfrissebb hír, épp most zajlik. A Bayern München bajnokit játszik valamilyen utolsó helyezett ellen. A játékosok körbeállnak, lehajtott fejjel tisztelegnek a meggyilkoltak emlékére a rasszizmus ellen emelve fel szavukat, és 70.000 ember (ismétlem hetvenezer) a lelátón ugyanezt teszi. Azt mondja meg nekem valaki, ez a totális elmebaj miben különbözik a Hitlert éltető kórustól? Az egész német társadalom meghülyült? ismételten kérdem, a sok büdös rohadt, fehér németet gyilkolászó jatagános-kamionos állat ellen mikor lépnek fel hasonlóképpen? Ki kapcsolja be ezt az ótvaros rohadt agyeldobó kapcsolót?
lazsu
2020. február 21. 17:21
Kedves Kanzellárasszony! Mindez jelenségekért és történésekért egyedül Ön, az Ön hamvába hullt elmebeteg willkommenskultúrja a felelős.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!