Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

Korábban már kétszer is megpróbálták felgyújtani.
Szombat hajnalban leégett a Maros megyei Héderfája (Idrifaia) református templomának haranglábja – közölte a Székelyhon portál. A dicsőszentmártoni tűzoltókat hajnali három órakor riasztották a tűzesethez, de beavatkozásuk révén csak a tűz tovább terjedését sikerült megakadályozni. A 19. században épült faharangláb teljesen leégett, a benne lévő két harang elolvadt.
A tűzoltóság illetékese a Zi-de-zi.ro című Maros megyei portálnak nyilatkozva valószínűsítette, hogy gyújtogatás okozta a tüzet. A gyújtogatás gyanúját erősítette meg a Székelyhonnak nyilatkozó Nagy Csaba héderfájai református lelkész is. Elmondta: ismeretlenek két korábbi alkalommal sikertelenül próbálták felgyújtani a haranglábat. A lelkész hozzátette: a helyi közösségnek nyugodt élete volt, nem háborították a közösséget belső ellentétek, ezért nehezen magyarázható a vélt szándékos károkozás. Azt is hozzátette: a közeli iskola biztonsági kamerái mozgást rögzítettek az éjszaka, de a felvételek alapján nem azonosíthatók a vélt elkövetők.
A Maros megyei Héderfájának a 2011-es népszámláláson 677 lakosa volt, 96 százalékuk magyarnak vallotta magát.
(MTI)