Tavaly egy hasonló műveletben – az Egyesült Államok közlése szerint – olyan fegyvereket foglaltak le amerikai katonák, amelyeket a jemeni húszi lázadóknak szántak. A mostani szállítmány is a felkelőknek ment volna, ami a fegyverembargó megsértését jelenti – közölte a CENTCOM, hangsúlyozva, hogy az amerikai tengeri műveletek összhangban állnak a nemzetközi joggal.
Washington régóta azzal vádolja Iránt, hogy fegyverekkel is segíti a jemeni síita lázadókat, Teherán azonban tagadja ezt. Jemenben 2014 augusztusa óta tart a polgárháború az Irán támogatását élvező húszik és a Szaúd-Arábia, valamint más arab országok által támogatott, nemzetközileg elismert jemeni elnökhöz – a Rijádban tartózkodó Abed Rabbó Manszúr Hádihoz – hű erők között. A felkelők ellen 2015 márciusában lépett hadba a jemeni kormányerőket légierővel segítő arab koalíció.
(MTI)