Erdogan és Putyin telefonon egyeztetett az észak-szíriai helyzetről

2020. február 28. 14:04

Vlagyimir Putyin aggodalmát fejezte ki az Idlíb tartományban kialakult helyzet súlyosbodása miatt.

2020. február 28. 14:04

Az észak-szíriai helyzetről egyeztetett telefonon a török és az orosz elnök pénteken – derült ki a Kreml sajtószolgálatának tájékoztatásából.

A beszámoló szerint a Recep Tayyip Erdogan török államfő által kezdeményezett megbeszélés során Vlagyimir Putyin aggodalmát fejezte ki az Idlíb tartományban kialakult helyzet súlyosbodása miatt, mivel az újabb katonai műveleteknek számos halálos áldozatuk volt, és a török hadsereg katonái is elestek. Az orosz államfő egyben arra szólított fel, hogy az orosz és a török fél fokozza együttműködésének hatékonyságát.

A kiadott dokumentum szerint mindkét fél hangsúlyozta, hogy pótlólagos intézkedéseket kell tenni az észak-szíriai helyzet normalizálására. Megállapodásra jutottak arról, hogy fokozzák a tárcaközi párbeszédet, és a közeljövőben találkozót tartanak a legmagasabb szinten – derült ki a Kreml közleményéből.

Harminchárom török katona halt meg, több mint harmincan megsebesültek

Idlíbben február 27-én vált különösen feszültté a helyzet, amikor a Tahrir as-Sám iszlamista fegyveres koalíció széles körű támadást indított a szíriai hadsereg állásai ellen. Erre válaszul a damaszkuszi kormányhadsereg tüzet nyitott a támadókra. A szélsőséges fegyveresek mellett török katonák is áldozatul estek, Moszkva szerint azért, mert a szélsőségesek ellenőrizte térségben tartózkodtak. Az orosz fél ezt követően lépéseket tett, hogy kieszközölje a szíriai félnél a teljes fegyvernyugvást, lehetőséget teremtett a halottak és a sebesültek elszállítására Törökországba – áll a közleményben.

Az összecsapás miatt Erdogan elnök összehívta a török nemzetbiztonsági tanácsot, és a török erők tüzérségi válaszcsapásokat mértek szíriai célpontokra.

(MTI)

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
turáni sólyom
2020. február 28. 14:53
Magyarországnak a helyzet rendezése, akár fegyverszünettel, lenne az érdeke, mert a háború eszkalációját mi is megszenvednénk. A törökök tényleg ránk engednék a migránsaikat....! Azután megint mi lennénk a náci-fasiszták, mert megállítanánk őket. Jobb, ha Putyin és Erdogan megegyeznek!
Bulvár Viktor
2020. február 28. 14:49
Szerelmi háromszögünk minden megpróbáltatást kibír!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!