Sebastian Kurz: Néhány nap múlva stabil és cselekvőképes kormánya lesz Ausztriának

2020. január 02. 18:41

A háromszáz oldalas kormányprogramban helyet kapott a külső határok védelme is.

2020. január 02. 18:41

„Olyan kormányra van szükség, amelyik képes arra, hogy erősítse az ország pozícióját” mondta Kurz. Arról is beszélt: „fontos, hogy mindenkinek legyen munkahelye, csökkenjenek az adóterhek, az emberek, akik egy életen át keményen dolgoztak, megéljenek” .

A politikus hangsúlyozta azt is, hogy a nemzetközi kihívások korát éljük, példaként említette a Nyugat-és Kelet-Európa közötti feszültséget és a Brexitet. Fontos feladatnak nevezte bevezetőjében az illegális bevándorlás elleni harcot, az osztrákok identitásának megőrzését, a lakosság biztonságának garantálását, valamint a klímaváltozás elleni küzdelmet is.

A kormánykoalíciós tárgyalássorozatról azt mondta: „nem volt egyszerű”, mivel két nagyon eltérő párt programját kellett egyesíteni. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy „nagyon jó eredmény” született, mivel a Néppárt, illetve a Zöldek programjából is a legjobb törekvéseket egyesítették, így főbb választási ígéreteiket mindketten megtartották. Kurz öt területet emelt ki a kormányprogramból: szerepel benne az adóterhek, köztük a személyi jövedelemadó további csökkentése, a családi adókedvezmény gyermekenként 1.500-ról 1.700 euróra történő emelése.

Szívügyének nevezte Kurz a következetes migrációs politikát;

a kormányprogramban helyet kapott többek között a külső határok védelme;

ezzel együtt csökkenteni kívánják az okokat, amelyek arra késztetik az embereket, hogy elhagyják hazájukat, és helyben, hazájukban kívánnak segítséget nyújtani nekik. Ausztriában pedig a tervek szerint központokat hoznak majd létre azok számára, akik nem kaptak menedékjogot, és el kell hagyniuk Ausztriát, és a védelmi őrizetet is bevezetik majd. Kiemelt szerepet kap a kormányprogramban a politikai iszlám elleni harc is. A muszlim lányok számára 14 éves korig kiterjesztik majd a fejkendő-viselési tilalmat, hogy ezáltal is egyenlő esélyekkel vegyenek részt az oktatásban.

A biztonság is hangsúlyos helyet kapott a programban, ennek érdekében

növelik majd a rendőrség létszámát, és fontos feladatnak nevezte Kurz a szövetségi hadsereg alkalmasságának növelését is.

Az oktatás feladata lesz a német nyelvoktatás a migrációs hátterű diákok számára, de digitális osztálytermeket is létrehoznak majd. A Zöldek által kezdeményezett klímaváltozás elleni harc hangsúlyosan szerepel  a kormányprogramban, amely előirányozza, hogy Ausztriának 2040-ig karbonsemlegessé kell válnia

Werner Kogler kiemelte: a Zöldek a kormánykoalícióban való együttműködéssel példát mutatnak Európának. Hozzátette: egyben egy egész Európa számára folytatott kísérletről van szó, azonban érdemes vállalni a kockázatot – tette hozzá. Arról is beszélt: nem volt könnyű a tárgyalássorozat, hiszen a konzervatív ÖVP-t és a Zöldeket más-más programok miatt választották, ugyanakkor „ésszerű és szükséges koalíció” jöhet létre – szögezte le.

(MTI)

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2020. január 03. 10:38
Hajrá,Sebastian ! !
tango47
2020. január 03. 10:11
Néhány nap múlva megjelennek a Kurzot lejárató kábítós szexvideók, amit beígértek.
BossN
2020. január 03. 05:08
Majd Soros eldònti, mit csinálhatnak és mit nem.
syphax
2020. január 03. 04:54
"..stabil és cselekvőképes kormánya lesz Ausztriának.." NÉKEM MEG--ASSZISZEM--JÖVŐ HÉTEN HETFŰN LESZ EGY TORONYÓRÁM LÁNCCAL.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!