Rálőttek egy német szociáldemokrata politikus irodájára

2020. január 15. 19:23

A szenegáli származűsú Karamba Diaby többször kapott már fenyegetéseket.

2020. január 15. 19:23

Rálőttek egy német parlamenti képviselő választókerületi irodájára Halléban – jelentették szerdán német hírportálok. Karamba Diaby, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselőjének irodájára szerdára virradóra adtak le lövéseket. A földszinti, utcára nyíló helyiség portáljának üvegét öt helyen törték át a lövedékek. A duplafalú üveg második rétegén nem hatoltak át. Az ismeretlen elkövető ellen indított nyomozás első megállapítása szerint úgynevezett airsoft légfegyvert használhattak a bűncselekményhez.

A szenegáli származású szociáldemokrata politikus számos alkalommal kapott már halálos fenyegetéseket, és többször inzultálták az egykori NDK területén fekvő Halléban működő irodájában. A lőfegyveres támadás azonban az erőszak új, eddig ismeretlen szintjét jelenti – kommentálta az esetet a képviselő. Karamba Diaby 2008 óta tagja az SPD-nek, és 2013 óta a Bundestagnak. Eredeti szakmája vegyész, diplomáját a hallei egyetemen szerezte, 1985-ben költözött német földre, az akkori NDK-ba.

(MTI)

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
raphilre
2020. január 17. 17:16
M︆︆︆︆o︆︆︆︆o︆︆︆X︆︆︆i︆︆︆︆.︆n︆︆e︆t - nаgyszеrű projеkt fеlnоttеk számárаа, аkik szехpаrtnеrt szеrеtnеnеk tаlálni
rantarcrough
2020. január 17. 12:15
M︆︆︆︆o︆︆o︆X︆︆︆i︆.︆︆n︆︆e︆t - nаgyszеrű projеkt fеlnоttеk számárаа, аkik szехpаrtnеrt szеrеtnеnеk tаlálni
annamanna
2020. január 16. 02:02
Ha Karamba Diaby jószándékú ember lenne, otthon élne, és igyekezne Szenegált felemelni, nem pedig a németeket beledöngölni a sárba. Vagy legalább meghúzná magát egy másik földrészen, mint a kisegér. És a szakmájában dolgozna. Látatlanban lehet tudni, hogy egy élősködő parazita.
argreened
2020. január 16. 01:02
M︆︆︆o︆︆︆o︆︆︆︆︆X︆︆︆i︆︆︆︆.︆︆︆n︆e︆︆t - nаgyszеrű projеkt fеlnоttеk számárаа, аkik szехpаrtnеrt szеrеtnеnеk tаlálni
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!