Több eltűnt személyről továbbra sincs hír az eperjesi gázrobbanás után

2019. december 07. 09:31

A kormány és a helyi önkormányzat külön bankszámlát hozott létre, ahová a pénzbeli támogatásokat lehet küldeni.

2019. december 07. 09:31

Öt ember meghalt, harminckilenc megsérült, és legalább hat személy hollétéről továbbra sincs semmi hír – összegezte szombaton reggel a szlovák közrádió a pénteki eperjesi gázrobbanással kapcsolatos legfrissebb értesüléseket.

A kelet-szlovákiai Eperjesen (Presov) péntek délben rendkívül súlyos gázrobbanás történt egy 12 emeletes lakóház felső részében. Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök, aki pénteken délután személyesen látogatott el a tragédia helyszínére, úgy nyilatkozott, hogy az áldozatok száma nagy valószínűséggel még nőni fog.

A robbanást követően a ház felső része lángokba borult, és rendőrségi szakértők szerint nem kizárt a lakótömb összeomlása sem. Az első vizsgálatok szerint a legfelső három emelet teljesen instabil, és nagyrészt leomlott a lépcsőház is. A tüzet csak a késő éjjeli órákban sikerült eloltania a helyszínen dolgozó több mint száz tűzoltónak és mentőnek. A mentési munkálatokba a szlovák hadsereg szakértői is bekapcsolódtak.

A ház lakói, több mint negyven család, az éjjelt ismerőseiknél, vagy a helyi iskolák kollégiumaiban töltötték. A szlovák elnöki hivatal közölte, hogy néhány család a Magas-Tátrában lévő államfői rezidenciában töltheti el a karácsonyi ünnepeket. Segítséget ígért a kormány és a helyi önkormányzat, amely külön bankszámlát hozott létre, ahová a pénzbeli támogatásokat lehet küldeni.

Szombaton kora reggel Eperjesen összeült a válságstáb, hogy meghatározza a további mentési feladatokat. A nap folyamán szakértők megvizsgálják a tömbház statikáját, amely alapul fog szolgálni a további lépésekhez. A tömbházzal szomszédos lakóházakban biztonsági okokból kikapcsolták a villanyt. A robbanás oka továbbra is ismeretlen. Az anyagi károk felmérése folyamatban van.

(MTI)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Budai Katalin
2019. december 07. 15:06
Szörnyű. Egy élet munkája ment tönkre pár perc alatt sok családnál. Micsoda rettenetes Karácsony. Nagyon át tudom érezni a sorsukat. :-((((
annamanna
2019. december 07. 13:26
"a panelház 2017-es átépítésével nem értettek egyet. "A lakóház tulajdonosa önkényesen cselekedett" - fogalmazott. A tűzoltóigazgató szerint a robbanás a gázezetékek átépítésével függhet össze. Egyelőre csak találgatás, de elképzelhető, hogy átvágták az egyik vezetéket, majd a gáz nagy mennyiségben felgyülemlett a felső helyiségekben." https://www.bumm.sk/regio/2019/12/06/gazrobbanas-tortent-egy-eperjesi-panelhazban
annamanna
2019. december 07. 13:22
"a Paraméter negyed 11-kor azt írta, hogy a korábban ismert ötről hétre emelkedett az áldozatok száma és már csak egy embert keresnek. A szlovák rendőrség pontos adatot nem közölt, Facebookon azt írják, az áldozatok száma nő, a mentés végéig pontos adatot nem közölnek." "kiderült, hogy a lakóház korábban nem felelt meg a tűzbiztonsági előírásoknak, a tűzoltók két évvel ezelőtt pont arra a veszélyre figyelmeztették az építkezési munkák jóváhagyóit, ami most megtörtént." https://index.hu/kulfold/2019/12/07/szlovakia_eperjes_gazrobbanas/
annamanna
2019. december 07. 13:19
Az okról: "A liftakna megtelt gázzal, ez okozhatta az óriási robbanást a lakóházban – a rendőrség eljárást indított" https://parameter.sk/liftakna-megtelt-gazzal-ez-okozhatta-az-oriasi-robbanast-lakohazban-rendorseg-eljarast-inditott
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!