Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Egyetlen Románia létezik, amely mindannyiunké, amelyhez mindannyian tartozunk – mondta újraválasztása alkalmából Klaus Iohannis román államfő, aki a „normális Románia” jelszavával kampányolt.
Klaus Iohannis román államfő a virágzó, biztonságos, nemzetközi megbecsülésnek örvendő „normális Románia” felépítéséhez kérte polgártársai összefogását második elnöki mandátuma kezdetén.
A tisztségébe novemberben újraválasztott jobboldali elnök szombaton letette a hivatali esküt a kétkamarás bukaresti parlament együttes ülésén, ezzel megkezdődött második ötéves mandátuma.

Beszédében Iohannis köszönetet mondott azoknak, akik megértették, hogy választójoguk gyakorlása képezi a demokrácia lényegét és azt ígérte: minden román elnöke lesz, nem csak azoké, akik rá szavaztak. „Egyetlen Románia létezik, amely mindannyiunké, amelyhez mindannyian tartozunk” – szögezte le.
Felidézte: 1989 decemberében Románia súlyos véráldozat árán tért vissza a demokráciához és az európai úthoz, ám úgy értékelte, hogy az azóta eltelt három évtizedben az ország nem fejlődött a társadalom elvárásai és valós lehetőségei mértékében.
„Túl kell lépnünk végre az örökös átmenet időszakán, túl sok korosztály volt már áldozati generáció! Ideje, hogy Románia új fejlődési korszakot kezdjen” – hangoztatta.
Iohannis az elnökválasztási kampánya jelszavául választott „normális Románia” felépítéséhez összefogásra szólította fel polgártársait. Olyan országot ígért, melynek intézményei a polgárok szolgálatában állnak, tisztviselői pedig hozzáértésük és feddhetetlenségük alapján kapnak megbízatást. Hadat üzent a bürokráciának és a korrupciónak, a törvényhozásnak pedig megüzente, hogy hagyjon fel a populizmussal.
Iohannis úgy értékelte: most adottak a körülmények ahhoz, hogy az elnök, a kormány és parlament együttműködjön az általa megfogalmazott célkitűzések megvalósítása érdekében. Szerinte ez olyan „rendkívüli esély”, amelyet kár lenne elszalasztani.
(kép és szöveg: MTI)