A cseh kormányfő továbbra is azt állítja, hogy nem áll fenn összeférhetetlenség, és a brüsszeli vizsgálódásokat Csehország elleni politikai támadásnak tartja. A Cseh Televízió vasárnapi vitaműsorában Babis megismételte korábbi állításait: vagyonát 2017 elején az összeférhetetlenségi törvény szerint különleges vagyonkezelői alapba helyezte, és azóta nincs semmiféle befolyása rá. A dokumentum nyilvánosságra hozatala, ahogy azt az ellenzék követeli, nem az ő hatásköre.
„Tekintettel arra, hogy Csehország miniszterelnökéről van szó, a jelentést azonnal nyilvánosságra kell hozni" – mondta Petr Fiala, az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt (ODS) elnöke szintén a köztelevízióban. Az ellenzéki bírálatok lényege, hogy Babis politikai tevékenységével segíti az Agrofert holdingot, hogy jó üzleti lehetőségekhez, állami támogatásokhoz juthasson.
Az európai uniós ellenőrök januárban jártak Prágában, s egy héten keresztül ellenőrizték az Agrofertet érintő dokumentumokat. Az Agrofert holding Csehország egyik legnagyobb agráripari, élelmiszeripari és vegyipari cége, amely több mint 33 ezer embernek biztosít munkát. Andrej Babis pedig Csehország második leggazdagabb embere.
(MTI)