Török offenzíva: több civil is meghalt egy merényletben

2019. november 23. 13:55

2019. november 23. 13:55

Legalább kilenc ember, köztük négy civil halt meg egy autóba rejtett pokolgép robbanásában szombaton a török határ közvetlen közelében lévő észak-szíriai Tell-Abjadban – adta hírül az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).

A robbanás további 22 embert sebesített meg a városban, amely a török csapatok és a velük szövetséges szíriai lázadók ellenőrzése alatt áll – közölte a szíriai polgárháború eseményeit nyomon követő, nagy-britanniai központú emigráns csoport. A merényletet, amely a sokadik hasonló támadás a török hadsereg szíriai hadműveleteinek októberi kezdete óta, senki nem vállalta magára.

A török támogatást élvező lázadók a támadásért azt a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd fegyveres csoportot tették felelőssé, amelyet Törökország terrorszervezetnek tart, és a területén harcoló kurd szakadár lázadók szövetségeseként kezel.

„A mai robbantás a YPG stílusjegyeit viseli magán. A robbanóanyaggal megrakott autót tipikusan egy főútvonalon helyezték el, és távirányítással repítették a levegőbe” – mondta a német hírügynökségnek nyilatkozva a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) nevű lázadócsoport egyik parancsnoka.

A török hadsereg és helyi arab szövetségese, az SNA október 9-én indított offenzívát Északkelet-Szíriában a régiót ellenőrző kurd milícia, a YPG ellen. Az október 17-én született török-amerikai és az október 22-én aláírt török-orosz tűzszüneti megállapodás értelmében a YPG-nek ki kellett vonulnia a török határ melletti 30 kilométeres sávból, s azóta Törökország szünetelteti műveleteit. Az Ankara és Moszkva között létrejött egyezség alapján a felek a határövezeti zónában közös járőrözést kezdtek. A török-szíriai határ őrizetét a török hadműveleti területen kívül a szíriai kormányerők egységei vették át.

(MTI)

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
selsalzfar
2019. november 25. 03:07
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
BossN
2019. november 24. 10:27
Ez nagyon gáz.
stifwacar
2019. november 23. 21:37
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!