Hétfő estére 25 embert kellett kórházba vinni a kártevőirtást követő mérgezések nyomán, tájékoztatott az egészségügyi minisztérium. Közleményük szerint a Louis Ţurcanu Kórházban 12 gyermeket és 5 felnőttet tartanak orvosi felügyelet alatt, a megyei sürgősségi kórházban pedig további 8 személyt kezelnek, mindegyikük állapota stabil. A tárca tájékoztatása szerint 4 személy jelentkezett a menedékhelyen, amelyet az ortodox egyház bocsátott a rendelkezésükre. Időközben a Temes és a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) hétfő este egy másik tömbházba is kiküldött speciális egységeket méréseket végezni, ahol szintén végzett kártevőírtást a szóban forgó cég, innen később az összes lakót evakuálták, összesen 31 személyt.
Más helyszíneken, ahol ugyanez a cég végzett kártevőirtást, nem találtak egészségre káros gázokat a levegőben – ismertette a Transindex. Közben a temesvári rendőrség in rem (azaz a bűncselekmény elkövetésére irányuló gyanú megalapozottságát vizsgáló) nyomozásba kezdett gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával. Ugyanakkor a Temes Megyei Közegészségügyi Igazgatóság is vizsgálatot rendelt el az ügyben.
Rágcsálóirtót használt csótányok és poloskák ellen