Az új rendszer legfőbb eleme, hogy az EU-ba a menedékjog megszerzésének szándékával igyekvő embereket fel kell tartóztatni a közösség külső határán, és meg kell vizsgálni, hogy kaphatnak-e menedékjogot. Az esetleges biztonsági kockázatokat is feltérképező előzetes vizsgálatot négy hét alatt kell elvégeznie az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (EASO) alapjaira felépítendő új intézménynek, az Európai Uniós Menekültügyi Ügynökségnek (EUAA). Akár a személyi szabadságot korlátozó intézkedésekkel is biztosítani kell, hogy a beutazni szándékozó személyek ne távozzanak a külső határról a vizsgálat lezárása előtt - áll a tárca javaslatában, amely szerint a menedékjog megszerzésére esélytelen embereket vissza kell utasítani vagy vissza kell szállítani hazájukba a Frontex EU-s határ- és partvédelmi szervezet közreműködésével.
A második elem, hogy a menedékjogra eséllyel pályázó embereket a menedékjogi eljárás lefolytatása céljából szét kell osztani a tagországok között egy kvóta szerint, amelyet két fő tényező, a lakosság nagysága és az ország gazdasági teljesítőképessége alapján határoznak meg. A javaslat harmadik sarkalatos eleme a menedékkérők EU-n belüli vándorlása, az úgynevezett másodlagos migráció elleni fellépés megszorítások egész sorával. Így például elhelyezés és ellátás csak abban az országban jár, ahol az illető menedékjogi eljárását a kvóta alapján le kell folytatni, és amennyiben mégis átvándorol egy másik országba és újabb menedékjogi kérelmet nyújt be, külön vizsgálat nélkül, a lehető legrövidebb idő alatt vissza kell szállítani az ügyében illetékes tagállamba.
A Welt am Sonntag kiemelte, hogy a javaslattal szemben heves ellenállás várható a menedékkérők befogadását pártoló erők részéről éppen úgy, mint a menedékkérők előtti bezárkózást, az „Európa erőd” felépítését szorgalmazó és a kvóták szerinti szétosztást elutasító erők részéről.