Nagy veszteséget okoztak dzsihadisták a mali hadseregnek

2019. november 19. 06:28

Rövid időn belül ez volt a második rajtaütés, ami érzékeny veszteséget okozott.

2019. november 19. 06:28

Komoly veszteséget szenvedett el Mali hadserege egy iszlamista rajtaütésben – közölte egy katonai szóvivő Bamakóban.

A mali alakulat Gao térségében járőrözött egy Nigerrel közös hadműveletben, a két ország határvidékén, amikor rajtuk ütöttek. Elesett 24 katona, megsebesült 29. Az iszlamista szélsőségesek 17 embert veszítettek, és néhányan fogságba estek közülük.

A szóvivő nem mondta meg, hogy melyik dzsihadista csoport hajtotta végre a támadást. A térségben az Iszlám Állam és az al-Kaida terrorszervezet is aktív. November elején egy összecsapásban a terroristák 54 katonát öltek meg. Ez volt emberemlékezet óta a legsúlyosabb katonai veszteség Maliban.

A régióban állomásozó több ezer ENSZ-békefenntartó és francia katona jelenléte dacára a dzsihadista csoportok – amelyeket Mali területén 2013-ban a francia hadsereg visszaszorított – az utóbbi időben ismét új erőre kaptak, és rendszeresen hajtanak végre támadásokat a mali hadsereg és az ENSZ-erők ellen.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!