„Az igazi szövetség cselekvésekről, döntésekről szól, nem szavakról. Abban bízom, hogy köztünk, szövetségesek közt valódi párbeszéd lesz a terrorizmus elleni harcról a Száhel-övezetben és Szíriában. A török katonai beavatkozás Szíriában szintén komoly kérdéseket vet fel” – emelte ki a francia államfő.
Egy órán keresztül folytatott megbeszélést Macron és a NATO vezetője csütörtökön Párizsban. A közelgő londoni csúcstalálkozó előtt mindketten elmondták, hogy az egyeztetések sikerét kívánják.
Az „agyhalálozás” kapcsán Macron kifejtette, hogy az ominózus interjút megelőzően a NATO előző két csúcstalálkozóján –, amelyeken szerinte „kizárólag azzal foglalkoztak, hogyan lehetne (a szövetség legfőbb befizetőjének számító) Egyesült Államok pénzügyi kiadásait enyhíteni” – a valóságtól „elképesztő és elfogadhatatlan távolságot” érzékelt.