Előadás közben ölték meg a volt német államfő fiát

2019. november 20. 08:43

Fritz von Weizsäcker éppen a máj zsírosodásáról adott elő egy berlini klinikán, amikor halálos késszúrás érte.

2019. november 20. 08:43

A Die Welt internetes kiadása kedd késő este jelentette, hogy Berlinben munkahelyén meggyilkolták a 2015-ben elhunyt német államfő fiát. A tettest a rendőrség elfogta. Egy súlyos sérültje is van a támadásnak: az előadás egyik résztvevője, egy szabadnapos rendőr ugyanis közbeavatkozott, ekkor sérült meg súlyosan. Őt egy másik kórházba szállították.

Fritz von Weizsäcker a berlini Schlosspark-Klinik főorvosa volt, a német főváros egyik előkelő negyedében, Charlottenburgban. első adatok szerint a támadó az előadás közben rohant a sorok közül az előadó Fritz von Weizsäckerre, aki a gyors orvosi beavatkozás ellenére a helyszínen vesztette életét.

A támadó – akit a többi résztvevő ártalmatlanított – indítékai egyelőre nem ismertek, de az sem, hogy milyen állampolgárságú vagy életkorú. A helyszínen készült felvétel szerint egy vékony testalkatú férfit vezetnek el, akinek kabátot borítottak a fejére.

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
stifwacar
2019. november 23. 22:32
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
Tehetős Totó
2019. november 21. 19:14
Ez a Nobel-díjas atomfizikust is adó W. család?
ipekakuana
2019. november 21. 14:59
Motiváció: utálta a meggyilkoltnak az apját, akit meg is akart ölni. Mivel azonban az apa már meghalt, ezért a fiát szúrta le...
ondiabind
2019. november 21. 04:28
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!