Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint azért kellett kiírni a decemberben esedékes előre hozott választást, mert az eddigi parlament megakadályozta a brit EU-tagság megszűnéséről (Brexit) hozott népszavazási döntés végrehajtását.
A konzervatív párti kormányfő, aki a BBC televízió péntek esti választási műsorában vett részt, kijelentette: ő nem akart volna decemberben parlamenti választást tartani, de ez elkerülhetetlenné vált, miután a választási kampány kezdetén feloszlatott előző törvényhozás blokkolta a Brexitet.

„Azt szeretném, hogy a jövő év fantasztikus év legyen, de ehhez az szükséges, hogy a véghezvigyük a Brexitet”
– fogalmazott.
Johnson szerint a brit gazdaságot sem lehet mozgásba lendíteni, amíg a Brexit-folyamat le nem zajlik. Kijelentette: semmi más nem okoz olyan mértékű „bizalmi korróziót” a brit politikában, mint az, hogy három és fél évvel a kilépésről döntő népszavazás után még mindig lezáratlan a Brexit ügye.
(MTI)
Kép: MTI/AP/Frank Augstein