A kurdok szerint Törökország több mint ötven szíriai szövetségese esett el hétfőn

2019. november 04. 18:49

Saját veszteségeiket nyolc főre teszik.

2019. november 04. 18:49

A Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű, kurd vezetésű katonai szövetség hétfői közlése szerint az észak-szíriai el-Haszeke tartomány Tell-Tamer térségében folytatnak harcot a török hadsereggel szövetséges szíriai arab csapatokkal. A frontszakaszon az SDF állítása szerint Törökország 57 szövetségese esett el egy nap alatt.

Az SDF katonai parancsnoksága, amelyet a Firat kurd hírügynökség idézett, beszámolt arról is, hogy a halottak mellett 22-en megsebesültek az el-Mahmudíja, Darabu, Szejbatíja, Hidzsadzs és Kanhár falvak térségében dúló küzdelemben. Hozzátette: a Törökországgal szövetséges milíciák három páncélozott járművét és négy terepjáróját is megsemmisítették az összecsapásokban.

Harccselekményekről érkeztek értesülések a Rakka tartománybeli Ajn Ísza városának térségéből is, ahol a kurd milíciák az ellenzéki fegyveresek négy tagjával végeztek. Az SDF ugyanakkor nyolcfős saját veszteségről számolt be. A SANA állami hírügynökség szerint a szíriai hadsereg csapatokat vezényelt erősítésként el-Haszeke tartomány északi részébe a török hadsereg feltartóztatására, ugyanakkor harcérintkezésekről nem érkeztek hírek.

A török hadsereg és helyi szövetségese, a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) ellenzéki fegyveres csoport október 9-én indított hadműveletet Északkelet-Szíriában. Az offenzíva elsődleges célpontja az SDF gerincét adó Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia, amely Ankara szerint a Törökországban tevékeny Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szakadár terrorszervezet szíriai szövetségese, és ezért nemzetbiztonsági fenyegetést jelent rá déli határa mentén.

A török hadsereg és a kurd milíciák összecsapásainak egy orosz-török megegyezés vetett véget, amelynek értelmében az YPG visszavonult a török határ közeléből. Emellett a felek megállapodtak, hogy a szíriai határ mentén 10 kilométer szélességben kialakított biztonsági sávban orosz és török alakulatok közösen járőröznek. Oroszország a damaszkuszi kormányt támogatja a szíriai konfliktusban, míg Törökország a felkelők oldalán áll.

(MTI)
 

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2019. november 05. 11:52
Fiaim, katonák! Söprés haza kozelkeletrol!!
Hóvirágcsempész
2019. november 04. 20:34
Kardigán szultán ugyanakkora fenyegetés , mint a muszlim " migránsok " .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!