Az egyik anyuka azt állítja, hogy az ötből két gyermekénél heves reakciókat váltott ki a vakcina, azért a többi gyermekénél megtagadta azok beadatását. Egy másik anyuka elmondása szerint pedig megtagadták a gyermeke beiratkozását az iskolába, mert nem volt hajlandó aláírni a lelkiismeretről és vallásról szóló nyilatkozatot.
A csoport keresetlevelében azt állítja, hogy a nyilatkozat aláírására való kötelezés kényszernek minősül és sérti a jogaikat azzal, hogy „potenciális büntetőjogi felelősséggel fenyeget”. A dokumentum azon részét kifejezetten aggályosnak tartják, amelyik felsorolja azokat a veszélyeket, amelyek az oltások elmulasztása esetén fenyegetnek, illetve amelyik azt állítja, hogy a dokumentum aláírásával a szülő azt vállalja, hogy kockára teszi a gyermek egészségét, akár életét.
Továbbá, a tájékoztató előadásokon való részvételi kötelezettség szerintük „egyoldalú, elfogult képet ad az oltásokról, kihagyva azok kockázatait, ezáltal nem teszik lehetővé a tájékozott beleegyezést és a választást”. Szerintük az iskolákban nincs megfelelő tájékoztatás az oltások veszélyeivel kapcsolatban.
Érvelésük szerint ráadásul az iskolai beiratkozás megtagadása vagy az eltanácsolás sérti a gyermekek oktatáshoz való jogát.