A kedd óta tartó, a munkanélküliség, a kormányzati korrupció és az elégtelen közszolgáltatások miatt kirobbant tüntetésekben már legkevesebb harminc ember, köztük két rendőr életét vesztette. Az iraki emberi jogi kormánybizottság szóvivője, Ali al-Bajáti az EFE spanyol hírügynökségnek csütörtökön azt mondta, hogy legalább 1509 ember, köztük a biztonsági erők négyszáz tagja sebesült meg az utcai összecsapásokban.
Az internet működését figyelő Netblocks csoport szerint az ország csaknem 75 százalékában blokkolták az internetelérést, de az asz-Szumaríja nevű iraki televíziós társaság szerint a szolgáltatást azóta a legtöbb helyen visszaállították. A fővárosban, Bagdadban és további három kormányzóságban csütörtökön kijárási tilalmat vezettek be, ezt azonban már aznap sokan megszegték.
(MTI)